MTI 2020.02.25 09:57 Frissítve: 2020.02.25 11:47

Koronavírus: halasztások a japán futballban is

A Japán Labdarúgó Liga elhalasztott hét kupatalálkozót a koronavírus-járvány terjedése miatt, és azt tervezi, hogy március közepéig az összes hazai futballmérkőzést elnapolja.

 

A közép-kínai Vuhanból kiindult új típusú koronavírus-járványban a fertőzöttek száma Kínában 77 658 főre emelkedett, 2663-an életüket vesztették az ország szárazföldi részén, miközben a gyógyultak száma 27 ezer fölé emelkedett. Japánban 870 esetet regisztráltak, és eddig ott négy halottja van a járványnak.

A J League elsőként hét szerdára kiírt kupatalálkozót halasztott el, és később határozott a többi változtatásról. Tájékoztatása szerint ez része a vírus megállításáért foganatosított intézkedéseknek. Az első és másodosztályú labdarúgó-bajnokság a terveknek megfelelően elrajtolt a hétvégén, kedden azonban a liga közölte: március közepéig szünetelteti a bajnokságokat, ami összesen 94 találkozót érint.

A nyári tokiói olimpiát illetően Kató Kacunobu egészségügyi, munkaügyi és népjóléti miniszter kedden úgy fogalmazott, még mindig túl korai lenne az esetleges halasztásról beszélni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a napokban arról tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy egyelőre nem kell válságtervet készíteni a játékok törlésére vagy áthelyezésére.

2020.08.05 23:07:00

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Nem tudom értelmezni, amikor egy sikerekbe beleőszült világsztár futballista még egy bőrt lehúzandó gyakorlatilag begurul egy közép-kelet-európai bajnokságba.

2020.08.05 14:48:21

Minden más foci TŐKE JÁNOS

A TSC a 22. perctől kezdve emberhátrányban játszott, de így is nyert Belgrádban.

2020.08.05 15:41:00

Minden más foci BOROS MIKLÓS, BACSKAI JÁNOS

A Sepsi OSK megnyerte a fontos mérkőzést, hogy ez mire lesz elég, az pénteken derül ki.

2020.08.04 16:31:57

Minden más foci B. L.

Ha késve is, de véget ért minden topliga, ezzel pedig számos játékos egyezsége is a klubjával.