Koronavírus: Fabregas 95 éves dédnagymamája is meggyógyult

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 07:33
null
Fabregas jó hírt oszthatott meg (Fotó: AFP)
Az AS Monacóban futballozó Cesc Fabregas a Twitteren számolt be arról, hogy 95 éves dédnagymamája felgyógyult a koronavírus-fertőzésből, és köszönetet mondott az orvosoknak, ápolóknak, egészségügyi dolgozóknak a munkájukért.

 

„Dédnagymamám egy igazi hősnő, de ez nem lett volna lehetséges a nővérek és az orvosok nélkül, akik ezekben a pillanatokban is az életüket kockáztatják azért, hogy a miénk kicsit jobb és jobb legyen ebben a nehéz időszakban” – írta közösségi oldalán Fabregas, miután 95 éves nagymamája legutóbbi koronavírustesztje már negatív lett.

A spanyol labdarúgó a napokban azzal került a címlapokra, hogy négy hónapnyi fizetéséről mondott le a Monacónál, emellett pedig vállalta, hogy anyagi segítséget nyújt a klub munkatársainak is.

A 32 esztendős játékos ezzel a tettel kíván segíteni csapatán, amely pénzügyileg jelentős veszteségeket szenved el a koronavírus-járvány következményeként. A számítások szerint ezzel a cselekedettel négy hónap alatt több mint 2 millió fontot spórol meg a Monacónak.

A The Telegraph úgy tudja, Fabregas továbbá felajánlotta, hogy a stábtagoknak – akiknek 30 százalékkal csökkent a fizetésük a pandémia miatt – kifizeti a levont összeget, így az együttes dolgozói továbbra is megkapják a teljes bérüket.

Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
Tegnap, 8:42

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2025.12.25. 12:48

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2025.12.24. 11:13

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
2025.12.21. 21:50

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03
Ezek is érdekelhetik