HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2015.07.02 23:06 Frissítve: 2015.07.02 23:06

Kopik, mint Marseille?

Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Csütörtökönként – az angol, az olasz és a német után – szokásunknak megfelelően a francia klubfutball történéseiből csemegézünk.

HIRDETÉS
Már Giannelli Imbula és André-Pierre Gignac sem a Marseille mezét viseli (Fotó: Reuters)

 

 

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Ligue 1-ben visszább vett az agyarakból a PSG és a Monaco az UEFA, illetve a jogi-pénzügyi szektor törvényei miatt (bár meglehet, nem eszik olyan forrón a kását, de erről majd a jövő héten bővebben értekezünk), az olyan hagyományos nagycsapatok pedig, mint például az OLYMPIQUE MARSEILLE pedig még keresik a helyüket az új struktúrában.

Az egykor sokkal szebb napokat látott OM az elmúlt idényben csak a negyedik lett a bajnokságban, azaz nem nyalhat bele a Bajnokok Ligája mézesbödönébe, előtte egyébként hatodikként, 2013-ban pedig még másodikként zárt. Az évtized mélypontja egy 10. helyezés volt, 2012-ből: rosszul kezdődött tehát a Vincent Labrune-korszak (aki Jean-Claude Dassiert váltotta az elnöki székben), aki máris a legendás Bernard Tapie-t idézi – legalábbis abban, hogy megfordult már vizsgálati fogságban, ő speciel csak átigazolási machinációk miatt.

A klubot tulajdonló csoport elnöknője, Margarita Louis-Dreyfus nem szórja két kézzel a pénzt a klubra, de 2012 óta érkezett Florian Thauvin, Dimitri Payet, Giannelli Imbula, Michy Batshuayi, Dória és Romain Alessandrini, hogy csak az ötmillió eurós és afölötti vételeket említsük, ám ha megnézzük a három év adásvételeit, akkor kiderül, hogy összességében alig költöttek „nettóban" többet húszmillió eurónál. Sőt, ha hozzácsapjuk ezt az idényt is, akkor minimális pluszban áll a mérleg, az esetleges aláírási pénzeket természetesen nem számolva.

Ugyanis nem akármilyen csillaghullást él át a Marseille öltözője: a 22 éves, U21-es válogatott szűrőért, Giannelli Imbuláért húszmilliót áldozott az FC Porto, a 28 éves karmester, Dimitri Payet aláírt 15 millió vételár ellenében a West Hamhez (vele 7 gól és 21 gólpassz „távozott), a rutinos középpályás Foued Kadirért 600 ezret utalt a Real Betis, a transfermarkt.de által 13 millió eurós értékre belőtt André Ayew pedig szerződése lejártával ingyen távozott a Swansea Cityhez.

A nagy Abedi Pelé fia nehezen érő típus, de az utóbbi években egyre markánsabban futballozott, a legutóbbi bajnokságot például 16 kanadai ponttal zárta (Imbula öttel, míg Kadir kölcsönben futballozott).

Hasonlóképpen szerződése lejártával kereshetett más kenyéradót a veterán balbekk, Jérémy Morel, akit éppen az egyik rivális, az Olympique Lyon csábított el (az eddig 1.2 milliós helyett 1.8 milliós bruttó éves bért kínálva, és erre fel tört ki a két klub elnöke között egy kellemes kis nyilatkozatháború), de jóval súlyosabb távozó Morelnél André-Pierre Gignac.

Az elnök egyébként az ő leigazolásának ügye miatt kereste fel (...) a rendőri szerveket: a támadót 2010-ben 16 millióért vette meg az OM a Toulouse együttesétől, és állítólag csurrant-cseppent-folyt a transzferösszegből az eladó  klubon kívül mások számlájára is. Gignac képességeihez nem férhet kétség, de nemcsak a gólokat termelte nagy étvággyal, hanem a szénhidrátokat és a transzzsírokat is; maradjunk annyiban, hogy testalkata olykor igen messze esett az ideális futballista fizikuma elé felállított standardoktól.

És a rossznyelvek szerint neki külön méretű mezeket kellett készíteni, amelyek alatt most a klub alkalmazottai tárolják robogóikat.

Gignac kilenc, majd egy, aztán 13, 16, végül 21 góllal zárt a Ligue 1-ben (az általa aktuálisan kiszorított víz és a megtermelt találatok számai kapcsán tanulják állítólag a marseille-i iskolákban a fordított arányosságot), miközben a válogatottban hatszor zörgette meg az ellen hálóit, láthattuk őt a 2010-es világbajnokságon is. Mivel ideális korban van, 29 éves, tudja, mit nyerhet és mit veszíthet, sok előkelő kérője (Juventus, Newcastle United, Arsenal, West Bromwich, West Ham, Dinamo Moszkva, Lyon, Aston Villa, Sunderland, Stoke City, Galatasaray, Borussia Dortmund, AC Milan) akadt, de hatalmas meglepetésre a mexikói Tigreshez írt alá négy évre.

Hogy miért? Marseille-ben évi négymillió euró körül keresett, és Mexikóban megadták neki ugyanezt (csak dollárban bérszámfejtve), ebből neki nettóban 2.1-2.3 millió marad meg ott is. Ráadásul megvan a Burger King új mexikói reklámarca...

„Szeretnénk megtartani, de számomra utópisztikusnak tűnik azt gondolni, hogy csökkenteni fogja a fizetési igényeit, hogy nálunk maradhasson" – mondta róla az idény elején Labrune, és tartja magát az a pletyka, hogy a csatár eredetileg nyaralni indult Mexikóba, és csak ott csapott le rá a kecsegtető ajánlattal a Tigres. Amely így a nyári átigazolási idény legérdekesebb transzferét tudhatja magának.

Egykoron nagy reményekkel igazolták a védelem közepén és jobb oldalán bevethető Rod Fannit, akivel most nem hosszabbítanak, és ebben a cipőben jár a 21 éves, korábbi U-válogatott Momar Bangoura is.

Maradt viszont a népszerű mester, Marcelo Bielsa, aki természetesen igyekszik pótolni a távozókat, akik közé a hírek, híresztelések szerint Mandanda, Thauvin, Benjamin Mendy és Nicolas N'Koulou is feliratkozhat még.

Egyébként kész csoda, hogy Mandanda még midig a kikötővárosban futballozik, és most érkezett mögé egy igazán excentrikus, de mesés reflexekkel bíró kapus Yohann Pelé személyében (ő nem a nagy Abedi Pelé gyermeke). A kölcsönből visszatértek közül Dóriához fűzhetik a legnagyobb reményeket, a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozó brazil lehet ugyanis a védelem új feje. N'Koulou távozására utal (őt a Lyon gőzerővel csalogatja, Mandandával egyetemben), hogy ötmilliót adtak a Manchester City örök  csodagyerekéért, a még mindig csak húszéves holland Karim Rekikért, akivel egykorú a gall U21-es válogatott szélső, Georges-Kevin N'Koudou. Ő 1.5 millióért a Nantes-tól érkezett.

Vetélytársa lehet a szenegáli, kölcsönből megtért Modou Sougou, ám nem valószínű, hogy éppen 30 évesen kezdene el végre kiegyensúlyozottan teljesíteni.

A legnagyobb fogás mindenképpen a húszéves argentin támadó középpályás, csatármindenes Lucas Ocampos, akit hétmillióért engedett el az AS Monaco, amely még 2012-ben 12 millióért tett rá szert a River Platétől. Ocampos kölcsönben a tavaszi idényben Marseille-ben futballozott, két gólt és ugyanennyi asszisztot összehozva. A kölcsönadás vételi opciója egyébként 14 millió euróról szólt, de ennek az volt a feltétele, hogy az OM bejusson a BL-be. Az El tehát a BL felét éri, immáron hivatalos.

Hogy kik követhetik őket, lesznek-e igazi sztárvételek, mint pár évvel korábban? A (z állítólagos) kiszemeltek közül igazi erősítést Mario Gomez, az ingyen megszerezhető karmester, Yoann Gourcuff, a vele egy kenyéren lévő, francia válogatott kerettagságig eljutó szélső védő, Mouhamadou Dabo, a PSV középpályása, Georginio Wijnaldum, kollégája, a nála jóval idősebb monacói Munir Obbadi vagy a müncheni Dante jelentene, Gignacot pedig az arg Jonathan Calleri (Boca Juniors) feledtethetné.

A Chelsea-vel kiépítendő együttműködést elmélyítheti az egyébként marseille-i születésű irányító-ígéret Jérémie Boga kölcsönkérése, Idrissa Gueyét viszont hiába szemelték ki Imbula-helyettesnek, klubja, a Lille nem engedett a 9 milliós csábításnak – mert az Aston Villa 12.7-et ígért.

Nagy dobás lenne Rémy Cabella hazahívása a ligába a Newcastle Unitedtől, de ehhez minden bizonnyal be kell áldozni a jelenlegi talán legnagyobb értéket, Florian Thauvint. Ugyancsak a „szarkák" vinnék a Caen legutóbbi idényben befutott középpályását, N'Golo Kantét, akinek Bielsa is szívesen osztana mezt.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
SCO ANGERS
Érkezett: Ismaël Traoré (Stade Brest, ingyen), Billy Ketkeophomphone (FC Tours, i.), Slimane Sissoko (Vendée), Gilles Sunu (Évian), Pierrick Capelle (Clermont Foot, i.), Cheikh Ndoye (Créteil-Lusitanos, i.), Nicolas Pepe (Angers B), Mathias Serin (Romorantin, i.), Fabien Boyer (Chateauroux, kv.), Ludovic Ajorque (Le Poiré-sur-Vie, kölcsönből vissza), Jérémy Blayac (Racing Strasbourg, kv.), Yoann Andreu (Angers, i.)
Távozott: Sacha Clémence (Créteil-Lusitanos), Rayan Frikeche (Ajaccio, i.), Nicolas Pepe (US Orléans, kölcsönbe), Jérémy Blayac (Racing Strasbourg, i.), Khalid Ajari (szerződése lejárt), Thomas Mangani (Chievo Verona, kv.), Jean-Jacques Pierre (Caen, kv.), Axel Ngando (Stade Rennes, kölcsönből vissza)
SC BASTIA
Érkezett: Sadio Diallo (Lorient), Adama Ba (Chamois Niort, kv.), Joseph Barbato (Colomiers, kv.), Jasszin Dzsebbur (Montpellier, k.)
Távozott: Djibril Cissé (Saint-Pierroise, i.), Christophe Vincent (Ajaccio, i.), Rjad Budebuz (Montpellier, 1.700.000), Gadji Tallo (AS Roma, kv.), Alphonse Aréola (PSG, kv.), Guillaume Gillet (RSC Anderlecht, kv.), El-Hadji Ba (Sunderland, kv.), Giovanni Sio (FC Basel), Hervin Ongenda (PSG, kv.)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Frédéric Guilbert (Girondins Bordeaux B), Gaëtan Laborde (Stade Brest, kv.), Emiliano Sala (Caen, kv.), Clément Badin (Real Avilés, kv.)
Távozott: Marc Planus (szl.), Azbe Jug (Sporting Lissabon (Sporting CP, i.), Julien Faubert (szl.), Clément Badin (szl.), Tiago Ilori (Liverpool, kv.), Rodrigo Castro (szl.)
SM CAEN
Érkezett: Vincent Bessat (Nantes, i.), Jordan N’Kololo (Clermont Foot, i.), Florian Le Joncour (Concarneau, i.), Sziam Ben Jusszef (Astra Giurgiu, i.), Florian Raspentino (Dijon, kv.), Mathieu Duhamel (Évian, kv.), Jean-Jacques Pierre (SCO Angers, kv.)
Távozott: José Saez (szl.), Felipe Saad (szl.), Bengali-Fodé Koita (szl.), Yrondu Musavu-King (szl.), Thomas Lemar (AS Monaco, 4.000.000), Emiliano Sala (Girondins Bordeaux, kv.), Nicolas Benezet (Évian, kv.), Sloan Privat (Gent, kv.)
EA GUINGAMP
Érkezett: Sloan Privat (Gent, k.), Nill de Pauw (Lokeren, 750.000), Tiécoro Keita (Paris FC, kv.), Mana Dembélé (Nancy, kv.), Julien Begue (US Boulogne, kv.), Théo Guivarch (Lorient B)
Távozott: Ladislas Douniama (szl.), Hugo Guichard (szl.), Rasid Aliui (Stade Laval, k.), Claudio Beauvue (Olympique Lyon, 5.000.000), Christophe Mandanne (szl.), Sylvain Marveaux (Newcastle United, kv.), Jérémy Pied (Nice, kv.), Sambou Yatabaré (Olympiakosz, kv.)
OSC LILLE
Érkezett: Romain Jamrozik (Lille B), Benjamin Pavard (Lille B), Renato Civelli (Bursaspor, i.), Eric Bauthéac (Nice, 2.400.000), Wilfried Kanon (Den Haag, 500.000), John Jairo Ruiz (Oostende, kv.), Julian Jeanvier (Royal Mouscron-Péruwelz, kv.), Maki Tall (Red Star 93, kv.), Ronny Rodelin (Royal Mouscron-Péruwelz, kv.)
Távozott: Abdoulaye Diaby (FC Bruges, 2.000.000), David Rozehnal (Oostende, i.), Simon Kjaer (Fenerbahce, 7.650.000), Rony Lopes (Manchester City, kv.), Divock Origi (Liverpool, kv.)
LORIENT
Érkezett: Pape Paye (Dijon, i.), Maxence Derrien (Avranches, kv.), Rémi Mulumba (Auxerre, kv.), Enzo Réale (Arles-Avignon, kv.), Alain Traoré (AS Monaco, kv.)
Távozott: Fabien Audard (visszavonult), Pedrinho (Rio Ave, i.), Cheick Touré (szl.), Fabien Robert (szl.), Mathieu Coutadeur (szl.), Sadio Diallo (FC Stade Rennes (Stade Rennes, kv.), Gianni Bruno (Évian, kv.)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Jérémy Morel (Olympique Marseille, i.), Claudio Beauvue (Guingamp, 5.000.000), Jérémy Frick (Servette, kv.)
Távozott: Yoann Gourcuff (szl.), Mouhamadou Dabo (szl.), Jérémy Frick (Biel-Bienne), Fares Bahlouli (AS Monaco, 3.500.000)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Yohann Pelé (Sochaux, i.), Georges-Kevin N’Koudou (Nantes, 1.500.000), Gaël Andonian (Olympique Marseille B), Karim Rekik (Manchester City, 5.000.000), Laurent Abergel (Ajaccio, kv.), Modou Sougou (Évian, kv.), Fued Kadir (Real Betis, kv.), Dória (Sao Paulo, kv.), Lucas Ocampos (AS Monaco, 7.000.000), Szaber Khalifa (Club Africain, kv.)
Távozott: André Ayew (Swansea City, i.), Jérémy Morel (Olympique Lyon, i.), Fued Kadir (Real Betis, 600.000), Rod Fanni (szl.), Momar Bangoura (szl.), André-Pierre Gignac (Tigres, i.), Dimitri Payet (West Ham United, 15.000.000), Giannelli Imbula (Porto, 20.000.000), Lucas Ocampos (AS Monaco, kv.), Szaber Khalifa (Club Africain, 1.000.000)
AS MONACO
Érkezett: Fabinho (Rio Ave, 6.000.000), Guido Carrillo (Estudiantes, 8.800.000), Thomas Lemar (Caen, 4.000.000), Paul Nardi (Nancy, kv.), Jessy Pi (Troyes, kv.), Marcel Tisserand (Toulouse, kv.), Delvin N’Dinga (Olympiakosz, kv.), Munir Obbadi (Hellas Verona, kv.), Gaetano Monachello (Virtus Lanciano, kv.), Nicolas Isimat-Mirin (PSV, kv.), Falcao (Manchester United, kv.), Edgar Salli (Académica Coimbra, kv.), Borja López (Deportivo La Coruna , kv.), Lucas Ocampos (Olympique Marseille, kv.), Quentin N’Gakoutou (Lausanne, kv.), Fares Bahlouli (Lyon, 3.500.000)
Távozott: Dimitar Berbatov (szl.), Abdou Diallo (Zulte Waregem, k.), Geoffrey Kondogbia (Inter, 30.000.000), Nicolas Isimat-Mirin (PSV, 2.400.000), Fabinho (Rio Ave, kv.), Maarten Stekelenburg (Fulham, kv.), Matheus Carvalho (Fluminense, kv.), Alain Traoré (Lorient, kv.), Lucas Ocampos (Marseille, 7.000.000), Wallace (Sporting Braga, kv.)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: William Rémy (Dijon, i.), Rami Benszebaini (Paradou, k.), Riad Budebuz (Bastia, 1.700.000), Jérome Roussillon (Sochaux, kv.), Jasszin Dzsebbur (Varese, kv.)
Távozott: Lucas Barrios (Szpartak Moszkva, kv.), Jasszin Dzsebbur (Bastia, k.)
NANTES
Érkezett: Adrien Thomasson (Évian, 800.000), Wilfried Moimbé (Stade Brest, i.), Adryan (Flamengo, k.), Birama Touré (Stade Brest, kv.), Abdoulaye Touré (Le Poiré-sur-Vie, kv.), Amin Udriri (Arles-Avignon, kv.), Fernando Aristeguieta (Philadelphia Union, kv.)
Távozott: Serge Gakpé (Genoa, i.), Kian Hansen (Midtjylland, 1.500.000), Vincent Bessat (Caen, i.), Erwin Zelazny (Rodez Aveyron Football, i.), Georges-Kevin N’Koudou (Olympique Marseille, 1.500.000)
OGC NICE
Érkezett: Jean Michaël Seri (Pacos de Ferreira, 1.000.000), Hatem Ben Arfa (egyesület nélkül), Maxime Le Marchand (Le Havre), Albert Rafetraniaina (Nice B), Said Benrahma (Nice B), Jordan Astier (Fréjus-Saint-Raphaël, kv.), Stéphane Bahoken (Racing Strasbourg, kv.), Lucas Rougeaux (Fréjus-Saint-Raphaël, kv.), Jérémy Pied (Guingamp, kv.)
Távozott: Didier Digard (szl.), Eric Bauthéac (Lille, 2.400.000), Carlos Eduardo (Porto, kv.)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Presnel Kimpembe (PSG B), Serge Aurier (Toulouse, 10.000.000), Alphonse Aréola (Bastia, kv.), Jordan Ikoko (Le Havre, kv.), Youssouf Sabaly (Évian, kv.), Hervin Ongenda (PSG, kv.), Lorenzo Callegari (PSG B), Alec Georgen (PSG U18), Antoine Conte (Stade Reims, kv.)
Távozott: Zoumana Camara (visszavonult), Alphonse Aréola (Villarreal, k.), Mory Diaw (szl.), Serge Aurier (Toulouse, kv.), Antoine Conte (Stade Reims, i.)
STADE REIMS
Érkezett: Atila Turan (Kasimpasa, kv.), Gaëtan Courtet (Stade Brest, kv.), Antoine Conte (PSG, i.)
Távozott: Chris Mavinga (Rubin Kazany, kv.), Valentin Roberge (Sunderland, kv.),  Antoine Conte (PSG, kv.), Gaëtan Courtet (Auxerre)
FC STADE RENNES
Érkezett: Ludovic Baal (Lens, i.), Yacouba Sylla (Aston Villa, 1.500.000), Pedro Mendes (Parma, i.), Giovanni Sio (FC Basel), Sadio Diallo (Lorient, kv.), Abdoulaye Diallo (Le Havre, kv.), Cédric Hountondji (Chateauroux, kv.), Wesley Said (Stade Laval, kv.), Adrien Hunou (Clermont Foot, kv.), Edvinas Gertmonas (Atlantas Klaipeda, kv.), Dimitri Kevin Cavaré (Lens, kv.),
Axel Ngando (Angers, kölcsönből vissza)

Távozott: Vincent Pajot (Saint-Étienne, i.), Philipp Hosiner (1.FC Köln, k.), Christopher Dilo (Dijon, i.), Jean II Makoun (szl.)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Vincent Pajot (Stade Rennes, i.), Kévin Théophile-Catherine (Cardiff City, 2.000.000), Pierre-Yves Polomat (Stade Laval, kv.), Benoit Assou-Ekotto (egyesület nélküli)
Távozott: Franck Tabanou (Swansea City, 4.900.000), Baptiste Valette (Royal Excelsior Virton), Ricky van Wolfswinkel (Norwich City, kv.), Kévin Théophile-Catherine (Cardiff City, kv.)
FC TOULOUSE
Érkezett: Yann Bodiger (Toulouse B), Serge Aurier (PSG, kv.)
Távozott: Serge Aurier (PSG, 10.000.000), Zacharie Boucher (Auxerre, 500.000), Dragos Grigore (al-Szailija, k.), Marcel Tisserand (Monaco, kv.)
AC ES TROYES
Érkezett: Lossémy Karaboué (Nancy, i.), Christian Bekamenga (Stade Laval), Georges Gope-Fenepej (US Boulogne, kv.), Mickaël Barreto (US Avranches, kv.), Khassa Camara (US Boulogne, kv.)
Távozott: Florian Jarjat (visszavonult), Stéphen Drouin (szl.), Salimo Sylla (AJ Auxerre (Auxerre, i.), Mickaël Barreto (US Orléans, i.), Jessy Pi (AS Monaco, kv.), Christian Bekamenga (Stade Laval, kv.)
Lezárva csütörtökön délben

 

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.17 21:39:47

Minden más foci nemzetisport.hu

Folytatódik a cselgáncs-vb, a motorosok az Aragóniai Nagydíjra edzenek.

2018.09.17 23:25:11

Minden más foci CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Az ellenfél tizenegyesénél kapusukat félreállították, hogy a vetélytárs rúgója akadálytalanul vethesse ki rájuk megérdemelt büntetésüket, a kapott gólt.

2018.09.14 08:44:37

Minden más foci BORBOLA BENCE

„Erwin imádta a munkáját, éjt nappallá téve csak a magyar válogatottról beszélt.”

2018.09.13 23:25:14

Minden más foci nemzetisport.hu

2018.09.13 08:51:05

Minden más foci BABJÁK BENCE

José Mourinho: Elsősorban a játékosügynökök és a kapzsi szülők miatt nehéz beépíteni a tehetségeket.

HIRDETÉS
HIRDETÉS