Klub-vb: 2021-ben Kínában lesz az első 24 csapatos torna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 11:11
null
Infantino történelmi bejelentést tett Kínában (Fotó: AFP)
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, hogy 2021-ben Kínában rendezik meg az első, 24 csapatosra bővített FIFA-klubvilágbajnokságot.

A szervezet döntéshozó testületének sanghaji ülését követő sajtótájékoztatón a sportvezető kiemelte: a tornát júniusban és júliusban rendezik, a lebonyolításról és a résztvevők kvalifikációjáról kapcsolatban azonban csak későbbre ígért pontos részleteket.

Annyit elárult, hogy Európát nyolc együttes képviseli majd: a Bajnokok Ligája és az Európa-liga legutóbbi négy kiírásának győztese, s amennyiben egy klub többször is győzni tudott, úgy ranglista alapján osztják tovább a helyeket.

Az afrikai, az ázsiai és az észak-amerikai konföderációból egyaránt három, a dél-amerikaiból hat klub indulhat majd. Óceániának nincs garantált helye, a térségi Bajnokok Ligája győztesének a kínai bajnokkal kell selejtezőt játszania az indulásért.

A tervek szerint a 24-es mezőnyt nyolc háromcsapatos csoportra osztják, és az első helyezettek jutnak a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

Sajtóhírek szerint a torna várhatón egymilliárd dolláros bevételt jelent a FIFA-nak, Infantino az összeggel kapcsolatban kiemelte: a szervezet pont ennyit szándékozik a női labdarúgás fejlesztésére fordítani az elkövetkezendő négy évben.

„A FIFA-nak jelentős bevétele lesz a tornából, de szeretném hangsúlyozni, hogy anyagi haszna már nem származik belőle, mert visszaforgatjuk az egész összeget a sportágba” – mondta Infantino.

Az idei és az utolsó, jövő évi tornának Katar a házigazdája, a régi lebonyolítású eseményen csupán hét csapat vesz részt.

A testület ülésén döntöttek arról, hogy a FIFA 2024-es kongresszusán szavaznak a 2030-as vb-rendezésről. Az eddig ismert pályázók között szerepel Kína, illetve Dél-Amerikából is intenzíven érdeklődtek egy közös rendezés iránt, miként Anglia is társulna Írországgal, Észak-Írországgal, Skóciával és Walesszel. A 2022-es vb-t Katarban, a 2026-ost az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezik.

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

Vb 2026: rekordszámú, több mint egymillió önkéntes jelentkezett

Foci vb 2026
2025.10.07. 21:15

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18
Ezek is érdekelhetik