Kína: Anelka két évig a Sanghaj Senhuában folytatja - hivatalos

2011.12.12. 09:07
null
Kínában bejelentették Anelka érkezését
Címkék
A kínai bajnokságban szereplő Sanghaj Senhua hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évre szerződtette Nicolas Anelkát, a Chelsea csatárát.

 

A kínai csapat már korábban megerősítette a pletykákat, hogy szóban megállapodott a támadóval, amit most hivatalosan is bejelentettek. A 32 éves játékos januárban csatlakozik a kínai klubhoz.

A hírek szerint Anelka hatalmas összeget, hetente több mint 200 ezer eurót fog keresni Sanghajban, igaz, ezt a klub szóvivője nem erősítette meg.

A kínai csapat állítólag a West Ham Uniteddal és a 2012-től MLS-szereplő Montreal Impacttel vívott versenyfutást a csatár megszerzéséért, aki nem tudta állandósítani a helyét az André Villas-Boas által vezényelt Chelsea-ben.

A Senhua a 2011-es idényben a kínai liga 11. helyén végzett, és 2003 óta nem nyert bajnoki címet.

A 69-szeres francia válogatott játékos pályafutása során megfordult már a Paris Saint-Germainben, az Arsenalban, a Real Madridban, a Liverpoolban, a Manchester Cityben, a Fenerbahcében és a Bolton Wanderersben is.

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
9 perce

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
15 perce

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
20 perce

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
28 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
28 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
38 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
1 órája