Kép: súlyosan bántalmazták a bírót, ötórás műtét kellett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.20. 10:05
Alaposan helybenhagyták Daniel Sweeney játékvezetőt egy ír amatőr bajnoki mérkőzés után. A Horseleap United–Mullingar Town találkozót követően történt az incidens, a vendégek három labdarúgója és egy néző volt a tettes.

Sweeney-nek ötórás műtét során fémlemezekkel állították helyre az állkapcsát, ám szerencsére jól van – nagyjából hat-nyolc hétig tart majd a felépülése.

Az Ír labdarúgó-szövetség (FAI) és a rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben, az elkövetőket akár életre szóló kitiltással is sújthatják. Közben a GoFundMe nevű oldalon már közösségi pénzgyűjtő akcióba is kezdtek az írek, a pénzösszeggel a játékvezető felépülését támogatják majd.

A vétkesek klubja azóta elnézést kért a történtekért, Sweeney el is mondta, hogy megbocsátott az elkövetőknek.

BreakingNews.ie on Twitter

'A black day for our club': Mullingar Town apologise to assaulted referee Daniel Sweeney https://t.co/g1SAGD9noU

The Irish News on Twitter

Seriously injured Co Offaly referee Daniel Sweeney the latest victim of match violence https://t.co/yXjz9ZZLid

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik