Kép: a legszebb fenekű brazil pikáns fotóval üzent Messinek

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 19:21
Ismét üzent Lionel Messinek Suzy Cortez, akit 2015-ben a legszebb fenekű brazil hölgynek választottak. A modell ezúttal egy argentin mezben pózolt.

Mint ismert, Argentína 2015 után ismét Chilétől kapott a Copa América döntőjében, ezután pedig Lionel Messi kifakadt és elmondta, otthagyja az albicelestét.

Miss Bum Bum az Instagram-oldalán ezúttal egy argentin mezbe bújt és üzent Messinek.

ƒ„Lio, ne menj!” – írta a képhez Suzy Cortez, aki hozzátette, hogy akinek nem tetszik, amit csinál, azok ne nézzék a képeit. Ez az ő élete, az ő véleménye, szereti, amit csinál, illetve beszólt a brazil válogatottnak, amely a Perutól elszenvedett vereséget követően már a csoportkör után búcsúzott a tornától.

„Az én Barcelonámban játszó Messi egyénisége és alázatossága némileg eltér a brazil válogatottétól.”

Ez a megjegyzés utalhat arra az esetre is, amikor kiderült, hogy Lionel Messi blokkolta az Instagramon Cortez kisasszonyt. Szerinte azonban ez csak is egy féltékenységi jelenete volt a Barca-csatár párjától, Antonella Roccuzzótól.

Mindenesetre a képeket elnézve Messi – persze, ha látja –, elgondolkozhatna a folytatáson.Mint ismert, Argentína 2015 után ismét Chilétől kapott a Copa América döntőjében, ezután pedig Lionel Messi kifakadt és elmondta, otthagyja az albicelestét.

Miss Bum Bum az Instagram-oldalán ezúttal egy argentin mezbe bújt és üzent Messinek.

ƒ„Lio, ne menj!” – írta a képhez Suzy Cortez, aki hozzátette, hogy akinek nem tetszik, amit csinál, azok ne nézzék a képeit. Ez az ő élete, az ő véleménye, szereti, amit csinál, illetve beszólt a brazil válogatottnak, amely a Perutól elszenvedett vereséget követően már a csoportkör után búcsúzott a tornától.

„Az én Barcelonámban játszó Messi egyénisége és alázatossága némileg eltér a brazil válogatottétól.”

Ez a megjegyzés utalhat arra az esetre is, amikor kiderült, hogy Lionel Messi blokkolta az Instagramon Cortez kisasszonyt. Szerinte azonban ez csak is egy féltékenységi jelenete volt a Barca-csatár párjától, Antonella Roccuzzótól.

Mindenesetre a képeket elnézve Messi – persze, ha látja –, elgondolkozhatna a folytatáson.

Para quem achou ruim o primeiro post, vai o segundo! #NoTeVayasLio #ViscaBarça #Messi

O gênio argentino e do meu Barcelona tem caráter e vergonha na cara, bem diferente dos que jogam no time da CBF. #NoTeVayasLio #ViscaBarça ( E para vocês que não gostaram do meu post, meu comentário ! Sabe o que? Cai fooooraaa hahaha cambada , eu torço para quem eu quiser e faço o que quiser, a vida é minha a opinião é minha e o IG é meu! Bye) #NoTeVayasLio #ViscaBarça #messi

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik