Katonai ellenőrzőpontok, ritkás fűcsomók – innen indulnak Nigéria futballsztárjai

Afrika számunkra misztikus világ: más vallás, más kultúra, más erkölcsi normák. Még a leginkább európainak mondható városok is sokban különböznek az öreg kontinens metropoliszaitól. Nigéria 192 millió lakosával Afrika legnépesebb, egyben pedig a föld hetedik legnépesebb országa, ahol hetven százalék(!) fölött van a mélyszegénységben élők aránya, s a gyerekek csupán alig több mint fele jár, illetve járhat iskolába. Az egyetlen lehetőség a nyomorból való kitörésre a sport – a labdarúgás.

A főváros, Abuja, valamint a kontinens második legnépesebb városa, a tizenhatmillió lelket számláló Lagos kivételével az ország minden tekintetben korszakos hátrányban van Európával szemben. Ugyanakkor a nehézségek, a szegénység ellenére a futballistái szép lassan a világ élvonalába küzdötték fel magukat az elmúlt két évtizedben.

MAGYAR KÜLDÖTTSÉG NIGÉRIÁBAN

„FIFA-licences menedzserként már sokszor kaptam meghívást Nigériába, de az ország híre, a közbiztonság miatt eddig egyszer sem mertem elfogadni – az idén aztán olyan garanciákat ajánlottak vendéglátóink, amelyek meggyőztek, nincs félnivalónk" – mondta a magyar klubvezetőket, edzőket és a testvérét, egyben e cikk szerzőjét Nigériába kalauzoló Gelei Károly.

Három hazai profi klub képviselője is részt vehetett volna a nyolcnapos túrán, végül az indulás előtt röviddel ketten is visszaléptek, egyedül a Győri ETO sportigazgatója, Soós Imre vállalta az utazást.

„Tartottam Nigériától, de látva azokat a biztonsági intézkedéseket, amelyeket vendéglátóink előzetesen, majd a helyszínen is tettek, meggyőződhettem arról, hogy nincs félnivalónk – mondta Soós Imre. – Utólag pedig azt mondhatom, életem végéig bántam volna, ha lemondom ezt az utat, mert olyan élményekkel gazdagodtam, olyan futballal kapcsolatos tapasztalatokat szereztem, amelyekre sehol máshol a világon nem tehettem volna szert. A klubtulajdonosunk, Mányi József úgy küldött ki, járjak nyitott szemmel, érjenek új impulzusok, alakítsak ki kapcsolatot valamelyik akadémiával, amelyből aztán az ETO is profitálhat, és úgy érzem, sikerrel teljesítettem a feladatom."

A kicsiny magyar különítmény az Abia állambeli Dreamland Football Academy meghívására érkezett Nigériába. Az Ndudi Emmanuel elnök által negyedik alkalommal szervezett U20-as tornán négy szövetségi állam – Abia, Anambra, Rivers és Abuja – tizenkét akadémiai csapata vett részt, s meghívott vendégként először lehettek jelen európai, pontosabban magyar megfigyelők. A torna megkezdése előtt a Nigériai Labdarúgó-szövetségben Emmanuel Ikpema főtitkárhelyettes fogadta a csoportot, ami azért is nagy szó, mert a testület munkatársai már gőzerővel készülnek az oroszországi világbajnokságra, javában zajlanak a nagy utazás előkészületei.

A protokolláris eseményeket követően kezdődhetett a nagy utazás: Abujától több mint ötszáz kilométerre, Obában rendezték az U-torna négynapos sorozatát, s már a város megközelítése is kidolgozott logisztikát igényelt. Errefelé csak úgy nem lehet vállalkozni a turistáskodásra. A repülőtéren nincs menetrend, a felszállás nem órához van kötve, az országúton katonai ellenőrző pontok váltják egymást, a közlekedési szabályokat nem ismerő, ám remekül vezető sofőrök hajtják az ütött-kopott, ezeréves rendszámtáblával felszerelt, műszaki vizsga nélküli autóikat az utat hosszú-hosszú kilométereken át kísérő szegénynegyedek mentén.

A FUTBALL ÉS A LABDARÚGÁST ÖVEZŐ KÖRÜLMÉNYEK

Obába érkezve kiderült, a Rojenny Nemzetközi Stadion adhat otthont a tornának – erről az élményről Soós Imre beszélt.

„Állóhelyes lelátók, rozsdás székekből összetákolt kispadok, a játéktér pedig... Inkább hasonlított egy elgazosodott szántóföldhöz, mint futballpályához. A labda a negyven Celsius-fokos hőségben aszalódó ritkás fűcsomókon nem gurulhatott egyenesen. Amikor megláttam, az volt az első gondolatom, lehetetlen, hogy ilyen körülmények között, ilyen létesítményben felnőve érik el remek eredményeiket a nigériai csapatok. A torna megkezdése előtt felvonalazták a pályát, aztán soha többet. Egyetlen labdával játszották végig a teljes sorozatot, s nemhogy orvosi biztosítás nem volt, de még masszőrrel sem találkoztam a négy nap alatt. És mégis: a futball utat talált magának ebben a sivatagban is."

Nigéria olimpiai bajnoki címet szerzett Atlantában 1996-ban (a D-csoportban a magyar válogatottal is találkozott, s győzött 1–0-ra a későbbi világhírű támadó, Nwankwo Kanu góljával), háromszor volt első az Afrikai Nemzetek Kupájában, s 1994-től kezdődően csupán egyszer, 2008-ban nem volt szereplője a világbajnokságnak – a nemzeti csapat, a Szupersasok a június 14-én kezdődő oroszországi vb-re például elsőként kvalifikálta magát.

Ráadásul a Nigériában futballozó fiatalok még a nagyoknál is eredményesebbek: az U17-es válogatottjuk ötször, az U20-as kétszer nyert világbajnoki címet. A lényeg, hogy a korosztályos játékosok hazai pályákon nevelődnek, s válnak olyan futballistákká, akiket aztán euromilliókért adnak el akár a topbajnokságokba is.

„Csupán huszonegy mérkőzést láttunk, de a szakmai tanulságok egy életre szólnak – mondta az obai torna kapcsán Soós Imre. – Hihetetlen mentális erejük, akaratuk van a gyerekeknek. Az izomfelépítésüknek köszönhetően robbanékonyak, s a képességüket csak növeli, hogy a katasztrofális minőségű pályán a labda összevissza pattog, nincs idő a lekezelésére, ráadásul ösztönösen is megtanulnak jobb és bal lábbal is bánni vele, s mindent első szándékból, azonnal kell megoldaniuk. Tizenöt-tizenhat esztendősen rákényszerülnek az egyérintős futballra, a játékgyorsaságuk kivételes."

MINDENNAPOK, JÖVŐKÉP

S hogy milyen az utánpótlás-nevelés egy nigériai akadémián? Hogyan élnek, miként készülnek a futballistakarrierről álmodozó gyerekek?

„Nigériában ismeretlen fogalom a fogamzásgátlás, a családokban általában nyolc-tíz gyereket nevelnek, miközben a havi átlagjövedelem hatvan dollár körül van – mondta a Dreamland Football Academy FIFA A-licences, 27 esztendős edzője, Kato Muhammed. – A szülők örülnek, ha gyereküket tíz-tizenegy éves korban kiválasztják, s a srác akár egy évre bekerülhet valamelyik akadémiára, mert attól kezdve nincs gondjuk vele. Két-háromágyas szobákban laknak, iskolába járnak, naponta kétszer étkezhetnek. Általában heti öt-hat edzésen vesznek részt. Országos bajnokság nincs, a korosztályos csapatok tornákon küzdenek a kupákért, a cél valamennyiük számára az, hogy felhívják magukra egy-egy menedzser figyelmét, és Európába szerződjenek."