Írország: menesztették a szövetségi kapitányt – hivatalos

2020.04.04. 18:24
null
Mick McCarthy új csapat után nézhet (Fotó: AFP)
Az Ír Labdarúgó-szövetség szombat délután hivatalos közleményben köszönte meg Mick McCarthy munkáját, és bejelentette, hogy helyét Stephen Kenny veszi át a válogatott szövetségi kapitányaként.

 

A 61 éves McCarthy 2018 végén vette át az ír labdarúgó-válogatott irányítását. Az azóta eltelt időszakban összesen tíz meccsen ült a csapat kispadján, a mérlege öt győzelem, négy döntetlen és csupán egy vereség.

Ennek ellenére korántsem volt megelégedve az ír szövetség a munkájával, hiszen egyenes ágon nem tudta kijuttatni a válogatottat a 2021-re halasztott – részben ír rendezésű – Európa-bajnokságra. Az ír válogatott az Eb-pótselejtezőben Szlovákiával játszik, ám a koronavírus-járvány miatt még nem tudni, hogy mikor kerül sor a pozsonyi találkozóra.

McCarthy hivatalos menesztését szombat délután jelentette be az ír szövetség. Helyét Stephen Kenny veszi át, aki ezt megelőzően az U21-es csapatot irányította. A frissen menesztett szakember korábban már edzette az íreket 1996 és 2002 között, majd visszatéréséig a Sunderland, a Wolverhampton és az Ipswich kötelékében is megfordult.

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
16 órája

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 18:18

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Az osztrákok ismét pontot mentettek idegenben, az írek ezúttal nem bírtak Izraellel a B-ligában

Minden más foci
2026.10.04. 22:45

Robbie Keane: Mentálisan lemerültem – interjú a Ferencváros korábbi vezetőedzőjével

Minden más foci
2026.10.01. 06:43

Ez csak egy futballmeccs – vagyis dehogy: ír és izraeli visszhang a debreceni 0–3 után

Minden más foci
2026.09.28. 10:33