nemzetisport.hu 2014.09.05 14:51 Frissítve: 2015.03.21 01:16

Ibrahimovic Puskás és Kocsis nyomában: a félszázasok ligája

Különleges listával köszöntötte az uefa.com a csütörtökön a svéd válogatott mezében – nemzeti rekordot jelentő – 50. gólját megszerző Zlatan Ibrahimovicot: az Európa Labdarúgó-szövetség honlapja összegyűjtötte a címeres mezben legalább félszáz gólig eljutó európai nagyságokat. A tizenhatos lista hemzseg a magyar legendáktól.

Zlatan Ibrahimovic elitligába került

 

A 32 éves Ibrahimovic duplázott az észtek elleni csütörtöki felkészülés mérkőzésen, ezzel nemcsak a svéd futballtörténelembe írta be magát, hanem az európaiba is, hiszen eddig mindössze 15 játékos érte el az 50 gólos álomhatárt válogatott mezben az öreg kontinensen, ő a 16.

Az uefa.com alaposan felkészült a kerek eseményre, hiszen összegyűjtötte a lista játékosait. Ibrahimovic a félszáz góljával is jócskán elmarad ugyanakkor a legjobbaktól, hiszen a rangsor elején található két magyar, az Aranycsapat két tagja, Puskás Ferenc és Kocsis Sándor 84, illetve 75 találattal áll.

Puskásnál az UEFA szerzője is megjegyzi, hogy 84 gólja még több lehetne, ha 85. magyar válogatott meccse, 1956 után 29 évesen nem sodorta volna az élet Madridig, hiszen ugyan pályára lépett fogadott hazája színeiben, de hálóba már nem talált. A második a listán Kocsis, aki még kevesebb ideig, 27 éves koráig szerepelt a magyar válogatottban, ráadásul gól/meccs átlaga a második legjobb a felsoroltak között.

A két magyart két német, a világbajnokságok gólrekordere, Miroslav Klose – aki a nyári vb után jelentette be visszavonulását a nationalelftől –, illetve az NSZK bombázója, Gerd Müller követi a válogatottban még mindig aktív ír Robbie Keane, illetve egy újabb magyar, a bajnoki és gólkirályi címek számában is rekorder Schlosser Imre előtt. (Slózi góljainak a száma itt-ott eltér azonban a statisztikákban, a magyarvalogatott.hu szerint például csak 58 gólig jutott címeres mezben.)

A 16-os listán olyan nemzeti hősök szerepelnek még, mint a spanyol (David Villa), a cseh (Jan Koller), a dán (Poul Nielsen és Jon Dahl Tomasson), a francia (Thierry Henry) és a török (Hakan Sükür) válogatott legjobb gólvágója, az Aranycsapat utáni időszakban Magyarországon meghatározó Tichy Lajos, a keletnémet kiválóság, Joachim Streich, illetve – a lista legfiatalabb tagjaként – a már most Portugália legeredményesebb futballistájának számító Cristiano Ronaldo.

A világrekord ugyanakkor nem európai góllövőé: a Bayern Münchenben és a Herthában kontinentális hírnévre szert tevő perzsa Ali Daei 109 találatig jutott iráni címeres mezben.

A VÁLOGATOTTBAN LEGALÁBB 50 GÓLIG JUTÓ EURÓPAI JÁTÉKOSOK
1. Puskás Ferenc (válogatottjai: magyar, spanyol)   84 gól (89 meccsen)
2. Kocsis Sándor (magyar)   75 (68)
3. Miroslav Klose (német)   71 (137)
4. Gerd Müller (nyugatnémet)   68 (62)
5. Robbie Keane (ír)   62 (134)
6. Schlosser Imre (magyar)   59 (68)
     David Villa (spanyol)   59 (97)
8. Jan Koller (cseh)   55 (91)
    Joachim Streich (keletnémet)   55 (102)
10. Poul Nielsen (dán)   52 (38)
      Jon Dahl Tomasson (dán)   52 (112)
12. Hakan Sükür (török)   51 (112)
       Thierry Henry (francia)   51 (123)
       Tichy Lajos (magyar)   51 (72)
15. Zlatan Ibrahimovic (svéd)   50 (99)
      Cristiano Ronaldo (portugál)   50 (114)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.06.28 23:54:49

Minden más foci DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY.Nem a földtörténeti ókorban, hanem öt esztendeje történt.

2017.06.28 17:22:33

Minden más foci nemzetisport.hu

A gól nélküli 120 perc után az Eb-győztes portugálok háromból három tizenegyesüket elrontották.

2017.06.28 08:58:44

Minden más foci SMAHULYA ÁDÁM

ELEMZÉS. Előnyt jelent a hazai pálya? Segítette a Budapest Honvédot?

2017.06.27 23:08:15

Minden más foci KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY.Cristiano Ronaldónak a labdarúgás nem a szakmája.

2017.06.27 00:00:16

Minden más foci BABJÁK BENCE

Hatvanperces meccseket, gyorsabb játékot és fegyelmezettebb labdarúgókat akar látni a nemzetközi szabályalkotó testület.