Hová lett Zbigniew Boniek?

Azon az ezredvégi szavazáson, amelyen a fiatal korában tragikus körülmények között elhunyt Kazimierz Deynát választották meg minden idők legjobb lengyel labdarúgójának, mai alanyunkat, Zbigniew Bonieket hozta ki ezüstérmesnek a nagyérdemű szavazó közönség.

A Deyna után kilenc évvel, 1956-ban született Zbigniew Kazimierz Boniek egy világbajnokságon együtt futballozhatott „legyőzőjével", 1978-ban, majd az 1982-es, sőt az 1986-os tornán is láthatták őt (a szerencsésebbek). Boniek, a Zawisza Bydgoszcz neveltje a Widzew Lódzban lett profi labdarúgó, majd 1982-ben az akkoriban fénykorát élő, sikert sikerre halmozó Juventus vette meg, ahol a villámléptű és ördögösen cselező vörös hajú játékos méltó társa volt a középpályán Michel Platininek.

„Zigi" 80-szor szerepelt a „fehér sasok" között, azaz a lengyel válogatottban, 24 gólt lőve. A torinói klubbal volt bajnok, nyert BEK-et és KEK-et is. 1985-ben viharos körülmények között a Romához igazolt, onnan vonult vissza három idény múltán, néha liberóként is futballozva már. Saját bevallása szerint utolsó idényében rúgta a labdát élete legjobb formájában. Kétszer volt az Év futballistája Lengyelországban, az 1982-es vb álomcsapatába is bekerült, mint a torna bronzlabdása. A legendás Juve-elnök, az őt a Roma elől Lengyelországból mesés, 1.1 millió fontos ajánlattal elhappoló Gianni Agnelli nevezte el (szabad fordításban) „Esti csillagnak", mert az éjszakai találkozókon nagyságrendekkel jobban ment neki, mint a délutániakon.

Torinóban egyébként olyan játékostársai voltak 1982 bronzlabdásának Platini mellett, mint Stefano Tacconi, Dino Zoff, Gaetano Scirea, Claudio Gentile, Antonio Cabrini, Marco Tardelli, Paolo Rossi vagy Roberto Bettega, Rómában pedig Carlo Ancelotti, Bruno Conti, Angelo Di Livio, Falcao, Giuseppe Giannini, Toninho Cerezo, Francesco Graziani, Klaus Berggreen vagy Roberto Pruzzo. A válogatottra sem lehetett panasza minőségügyben, hiszen ott példának okáért Jan Tomaszewski, Wladyslaw Zmuda, Waldemar Matysik, Andrzej Buncol, Grzegorz Lato, Wlodzimierz Smolarek, Andrzej Szarmach, Dariusz Dziekanowski vagy Jan Furtok terelte a labdát oldalán.

Később edzőnek állt, a kilencvenes évek első felében dolgozott (szenvedett) a Lecce, a Bari, a Sambenedettese és az Avellino együttesénél, később a lengyel szövetség alelnöke lett. Felcsapott szövetségi kapitánynak 2002-ben, de hamar bedobta a törölközőt az éles kritikák és a gyenge eredmények hatására, nem mellesleg sztárjaival sem ettek éppen egymás tenyeréből. „Mostanában olyan kiegyensúlyozott volt az életem, hogy alig vártam, történjék már végre valami. Mától garantált a stressz és az álmatlan éjszakák tömkelege. Ha külföldi edzőt akartok, íme, itt az olasz útlevelem. Ha lengyel kapitányra vágytok, megmutatom a lengyel papírjaimat" – mondta sajátos stílusában kinevezésekor. Nos, sokáig nem idegeskedhetett, lévén Bonieknek mindössze öt mérkőzés jutott a válogatott kispadján, 2 győzelem és 2 vereség mellett 1 döntetlen volt a mérlege.

Manapság távol tartja magát a kispadtól, bár érik olykor-olykor csábítások, televíziós kommentátorként dolgozik odahaza és Olaszországban, egyébként igen sikeres üzletember. Volt a Widzew Lódz vezetőségének tagja, két alkalommal is, 2008-ban jelöltette magát a Lengyel Labdarúgó-szövetség elnökének, de elbukott; viszont a 2012-es Európa-bajnokság szervezőbizottságának munkatársa. Felkérték sportminiszternek is hazájában, de ezt meg ő nem vállalta. A FIFA szintén igényt tart segítségére, hiszen a Puskás-díj odaítélésében is segédkezik az egy házat Rómában is fenntartó polák futballikon.