Hollandia: megvan az engedély, női labdarúgó játszhat egy férficsapatban!

MTI MTIMTI MTI
2020.08.06. 11:41
null
Ellen Fokkema megkapta az engedélyt (Forrás: foarut.nl)
Ellen Fokkema lett Hollandiában az első női labdarúgó, aki felnőtt férficsapatban játszhat.


A 19 éves futballista a holland sportági szövetség (KNVB) hozzájárulásával szerepelhet a negyedosztályú VV Foarut együttesében. A KNVB bejelentése szerint egyfajta kísérletről van szó: kedvező tapasztalatok birtokában más nagykorú nők is játéklehetőséghez juthatnak majd férfiegyüttesekben, amire a jelenlegi szabályok nem adnak módot. Lányok és fiúk csak az ifjabb korosztályokban futballozhatnak együtt.

Art Langeler, a KNVB futballfejlesztési igazgatója úgy nyilatkozott: szövetségükhöz évente legalább egy kérelem befut az ügyben, hogy nő is focizhasson egy adott klub férficsapatában.

„A KNVB a sokszínűség és az egyenlőség mellett áll, és úgy gondoljuk, hogy a labdarúgásban minden tekintetben mindenkinek helyet kell biztosítani – jelentette ki a sportvezető. – Ezért kezdjük el ezt a kísérletet, és a tapasztalatok megmutatják majd, hogy működik-e. A klubbal szoros kapcsolatban maradunk, figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
17 órája

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:06

Labdarúgás: kikapott az U16-os válogatott a montenegróiaktól

Utánpótlássport
2026.04.09. 16:17

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
2026.04.08. 09:31

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06

Hollandia: lemarad a világbajnokságról a PSV Eindhoven kapitánya

Foci vb 2026
2026.04.05. 16:28

Szendrei Ákos: A győzelem a legfontosabb

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 11:07

Labdarúgás: ismét legyőzte Moldovát az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.03.29. 10:57
Ezek is érdekelhetik