Hollandia: megsérült, de nem adja fel Robben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 21:32
Arjen Robben világbajnoki ezüstérmes labdarúgónak megsérült az ágyéka a visszatérése utáni első tétmérkőzésen.


A 36 éves szélső csapatkapitányként lépett pályára az FC Groningen együttesében a holland élvonal első fordulójának vasárnapi játéknapján, de a 29. percben le kellett cserélni.
A 36 éves szélső csapatkapitányként lépett pályára az FC Groningen együttesében a holland élvonal első fordulójának vasárnapi játéknapján, de a 29. percben le kellett cserélni.

„Erre nem számítottam. A lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg, de most fontos, hogy ne duzzogjak a sarokban, hanem egy kis önirónia segítségével nevessek, és pozitív hozzáállással folytassam” – nyilatkozta Robben. Hozzátette, a keddi orvosi vizsgálatok során derül ki, mennyire súlyos az ágyéksérülése.

„Nem szerepel a szótárban az a szó, hogy feladni. Még nem szabadultak meg tőlem” – szögezte le. Az FC Groningen végül 3–1-re kikapott házigazdaként a PSV Eindhoventől.

Robben június végén jelentette be, hogy tavalyi visszavonulása után visszatér, és profi karrierje első csapatában folytatja pályafutását.

A volt válogatott futballista szerepelt a PSV Eindhovenben, a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Bayern Münchenben is. Összesen 12 bajnoki címe van, a nemzeti együttesben pedig 96-szor lépett pályára, játszott a 2010-es világbajnoki döntőben is, amelyet elveszített Hollandia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik