Hollandia: Dick Advocaat az FC Utrecht új edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 21:34
Az Algemeen Dagblad szerdai beszámolója szerint a vasárnapi bajnoki mérkőzésen még nem Dick Advocaat irányítja az Utrechtet, őt hétfőn mutatják be a klubnál, és akkor tartja első edzését is, majd jövő vasárnap a Feyenoord elleni találkozón mutatkozik be a kispadon. Elődjét, Jean-Paul de Jongot nyolc hónap után menesztették.

Advocaat az előző idényben nem tudta benn tartani az élvonalban a Sparta Rotterdamot, és nyáron úgy tűnt, hogy visszavonul. Az FC Utrecht ajánlatára a többi között azért mondott igent, mert a város közel van a lakhelyéhez, másrészt az 1983–1984-es szezonban maga is játszott a csapatban.

A vezetőség csupán átmeneti megoldásként tekint Advocaatra, és a következő idény kezdetéig igyekszik megtalálni azt az edzőt, aki hosszabb távra megoldást jelenthet a klub számára.

Dick Advocaat korábban többek között Hollandia, az Arab Emírségek, Dél-Korea, Belgium, Oroszország és Szerbia válogatottjának szövetségi kapitánya volt, illetve a PSV, a Rangers, a Borussia Mönchengladbach, a Zenit, az AZ Alkmaar, a Sunderland és a Fenerbahce együttesét irányította.

Az Utrecht egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel kezdte a holland bajnokság új idényét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik