Hogyan előzhetik meg albán partizánok a Monacót?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2013.07.13. 15:28
null
Monaco tényleg az ígéret földje, még Radamel Falcao is érdemesnek tartotta felderíteni (Fotó: Action Images)
Gyors válasz a címben feltett kérdésre: úgy, hogy több mint kétszer annyi bajnoki címük van. Az európai futballnagyüzem e heti felgyorsulása alkalmából már végigskáláztuk, mely klubokkal nem lesz alkalmunk találkozni a következő idényben különféle szomorú okokból (kiesés, kizárás, megszűnés, egyebek). Most megnézzük, milyen új nevek bukkannak fel a szereposztásban: falusi kiscsapattól sokszoros korábbi bajnokokig, a Monacóig és a Partizani Tiranáig ível a boldogok listája.

 

Azzal, hogy kikkel gyarapodott a négy topliga stáblistája, foglalkoztunk az elmúlt hetekben több-kevesebb részletességgel (névsorolvasás odalent). Az angol Premier League-ben az 51 esztendő után újra élvonalbeli, történetesen walesi Cardiff City feljutása kapta a legnagyobb figyelmet; Németországban 28 év után lép újra a reflektorfénybe a korábbi bajnok Eintracht Braunschweig, no és persze visszakapaszkodott a Hertha is. Spanyolországban a 2006-ban a BL-ben, 2011-ben az El-ben elődöntőig jutó Villarreal egy, az Elche 24 év után játszik újra élvonalbeli bajnokit, míg Olaszországban az 1985-ben bajnok Verona 11 év után szériázik ismét a legmagasabb szinten, ugyanott, ahová története során először jutott fel a Sassuolo, amely 2008-ig még a Serie B-t sem érte el sohasem.

63 BAJNOKI CÍMMEL TÖBB
19 KORÁBBI BAJNOK TÉRT VISSZA
(zárójelben a legutóbbi bajnoki cím éve)
Partizani (albán) 15 (1993)
Nantes (francia) 8 (2001)
Monaco (francia) 7 (2000)
Cracovia (lengyel) 5 (1948)
Go Ahead Eagles (holland) 4 (1933)
Halmstad (svéd)* 4 (2000)
Öster (svéd)* 4 (1981)
Hertha BSC (német) 2 (1931)
Limerick (ír)* 2 (1980)
Rhyl (walesi) 2 (2009)
Start (norvég)* 2 (1980)
Aarau (svájci) 1 (1993)
Ards (északír) 1 (1958)
Belenenses (portugál) 1 (1946)
Bohemians 1905 (cseh)** 1 (1983)
Eintracht Braunschweig (német) 1 (1967)
Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)* 1 (1998)
Makedonija GP (macedón) 1 (2009)
Hellas Verona (olasz) 1 (1985)
* naptári évet követő bajnokság
**csehszlovák bajnok volt

Ha a korábbi bajnokcsapatok megtáltosodása képezné a verseny tárgyát, akkor 2013 nyarán Franciaország lenne a győztes: a nyolcszoros bajnok Nantes és a hétszeres aranyérmes Monaco is most jutott vissza az élvonalba. Az ötödik topligaként is emlegetett, hirtelen 15 bajnoki címet „visszakapó” Ligue 1-ben évtizedek óta először készülhetnek olyan idényre, amelyikben az egynél több országos bajnoksággal büszkélkedő klubok egy kivétellel (Sete) mind ott tömörülnek a rajtvonalon. Az orosz eurótízmilliókkal kistafírozott Monaco ráadásul nem is akármilyen visszatérésre készül, gondoljunk csak a fél Európa által üldözött Radamel Falcao nyári szerződtetésére… A harmadik feljutó, a breton Guingamp is megér egy mondatot, elvégre az élvonaltól távol töltött kilenc mozgalmas év során nemcsak a poklot (harmadosztály), hanem a mennyet (Francia Kupa-diadal) is megjárta.

ÚJRA TÁMADNAK A PARTIZÁNOK

A francia élvonal két tételben kapott vissza 15 bajnoki címet, Albániában ez egy csapat jóvoltából történt meg. Olvasóink – elsősorban az idősebbek – nyilván nem most hallanak először az 1946-ban alapított Partizani Tiranáról, amely az eredeti bázisát jelentő albán hadsereg legnagyobb dicsőségére már az első országos bajnokságot megnyerte, amelyikben elindult (1947). A Partizani 15 bajnoki címével a harmadik, 15 kupaelsőségével holtversenyben az első Albániában, de a történelmi viharok messzire sodorták a régi szép idők emlékét: a vörös mezesek 2011-ben történelmi mélypontra, a harmadosztályba süllyedtek – persze lehet, hogy éppen ez az élmény kellett ahhoz, hogy erőt gyűjtsenek az élvonalba masírozáshoz.

Ha tovább molyolunk, további többszörös bajnokokat találunk a névsorokban. Hollandiában majdnem kétévtizednyi tisztítótűz után újra az élvonalba jutott a négyszeres bajnok Go Ahead Eagles. A deventerieknél olyan alapos munka folyt az elmúlt évben, hogy a vezetőedzőt, Erik ten Hagot ma már nem akárhol – a Bayern Münchennél tartják érdemesnek, még ha csak a második csapatnál is.

Lengyelországban a ma is működő lengyel klubok legöregebbike, az ötszörös bajnok Cracovia az egyik feljutó, és 19 év után újra megmártózhat az élvonal pezsdítő fürdőjében a legendás Zbigniew Boniek nevelőegyesülete, a bajnoki címig még sohasem jutó Zawisza Bydgoszcz is. Csehországban újra nekiveselkedik az élvonalnak egy jól ismert egyszeres (csehszlovák) bajnokcsapat: a rendszerváltás után akut pénzügyi gondokkal küzdő Bohemians 1905.

ELŐSZÖR A MÉLY VÍZBEN

A jó néhány abszolút újonc között van szlovén falusi egylet (Zavrc), a magyar sportrajongóknak elsősorban a jégkorongból ismerős nevű cseh klub (Znojmo), három év alatt két osztályt emelkedő északír egylet (Warrenpoint Town), no meg egy hét év alatt négy lépcsőfokot ugró portugál kiscsapat (Arouca).

Alig várja a rajtot az andorrai PAFC, az FC Ordino, amelyet 2010-ben akadémisták helyzetbe hozására alapítottak, és az első idénye olyan jól sikerült a másodosztályban, hogy utcahossznyi előnnyel feljutott. A Kalloni felrajzolta a görög futballélvonal térképére az eddig onnan hiányzó Leszbosz szigetét, míg Dániában máris megtalálta az utat a szuperligába a slagelsei sportklubból 2008-ban kinövő FC Vestsjaelland.

Macedóniában két abszolút újonccal (Gosztivar, Euromilk) kezdődik az idény, és visszatér a kalandos történelmű Makedonija is. A korábban a két felső osztály között liftező csapat 2009-ben még bajnok volt, ám a következő szezonban vezetői összekaptak a ligával, kizárták őket. Mostani felbukkanásuk előzménye: egy harmadik ligás klubot átvéve új életet kezdtek…

S ha már egyszeres bajnokok… Portugáliában mindössze két alkalommal fordult elő, hogy nem a nagy hármas valamelyik tagja (Benfica, Porto, Sporting) nyerte meg az 1934-ben alapított bajnokságot. A két „betolakodó” egyszeres bajnok egyike, a korábbi BL-induló Boavista továbbra is a harmadik vonalban vezekel az elmúlt évtized pénzügyi szabálytalanságaiért, a másik azonban, a Belenenses négy év után újra közösködhet a nagyokkal – igaz, a bajnoki cím várományosai közé egyelőre óvatlanság lenne felterjeszteni.

ÚJRA AZ ÉLVONAL TÉRKÉPÉN TEMESVÁR ÉS DUNASZERDAHELY

Ausztriában a Salzburg melletti kisváros, Grödig először örülhet élvonalbeli futballcsapatnak. Hasonló a helyzet az apró szlovéniai településen, a magyar határtól nem túl távoli, nem egészen 1500 lelkes, de villanyfényes pályával büszkélkedő Zavrcban. S ha már Szlovénia: nemcsak az abszolút újonc NK Zavrc, hanem a másik feljutó, a Krka is a harmadik vonalban szerepelt még 2012 tavaszán…

Folytatván a szomszédolást, Horvátországban azt látjuk, hogy a tizenkét csapatos liga létszámát tovább csökkentették, és hogy a tízes mezőny egyetlen újoncaként a délszláv háború horvát harcosainak és hősi halottainak emléket állító Hrvatski dragovoljac kísérletezhet a megkapaszkodással. Két éve nem sikerült neki, talán majd most.

Szerbiában újra élvonalbeli a Csukaricski, amelyet Dragan Obradovics üzletember és Milos Jankovics klubigazgató közös erőfeszítéssel tavaly megmentett a csődtől. Nagyot fordult a világ, a Csukaricskit manapság már az egyetlen valóságosan privatizált szerb futballklubként, az egyetlen adósságtehertől mentes szerb csapatként emlegetik, ami nem kis elismerés egy olyan bajnokságban, amelyikben a nagy múltú óriásklubok is (Partizan, Crvena zvezda) állami infúzión csüngnek.

Ukrajnában a legnagyobb klubok biztos kézben vannak, a kisebbek már kevésbé, részben ez magyarázza, hogy a második vonal bajnokán, a Szevasztopolon kívül egyetlen jogosult sem akart feljutni, így a csődbe jutott Krivbasz lett az egyetlen búcsúzó.

Szlovákiában a tavaly tavasszal kieső DAC úgy vágott neki a 2012–2013-as szezonnak, hogy tulajdonosai nemcsak a dunaszerdahelyi önkormányzattal vívtak kitartóan, hanem a csapat szurkolóival is. A villongásokat ősszel egy-egy sértő nyilatkozat, továbbá a stadion víz- és áramellátásának átmeneti leállítása, a fűtés kikapcsolása kísérte. Eközben a csapat leszegett fejjel haladt a célja felé, és az eredmény nem maradt el: Radványi Miklós vezetőedző irányításával – és soraiban a Magyarországon is megforduló Branislav Fodrekkel – a DAC sorra nyerte a meccseit (jellemzően nagy küzdelemben), és az élen végzett a második ligában. Az 1987-ben Csehszlovák Kupát nyerő csapat első körben feltételesen kapta meg az induláshoz szükséges licencet, de a lényeg: indul a Corgon Ligában.

Romániáról is írhatnánk, hogy visszajutott egy nagy múltú csapat, csakhogy az ACS Politehnica Timisoara nem egészen ugyanaz, mint a 2012-ben felszámolt FC Politehnica Timisoara, amely már szintén nem volt ugyanaz, mint a hetvenes években az európai kupaporondra kilépő Politehnica Timisoara, az 1921-ben alapított, Román Kupa-győztes Poli Timisoara „nagykorú változata”… Lényeg a lényeg: az ACS Recas licencével tavaly újjáélesztett temesvári futballklub tavasszal kiharcolta a feljutást, és immár papírja van arról, hogy használhatja a korábbi klub címerét, színeit, továbbá magáénak tudhatja annak sikereit is. A nézőszámok alakulása majd megmutatja, tudják-e mindezt követni a drukkerek…

KIESŐK ÉS FELJUTÓK AZ EURÓPAI BAJNOKSÁGOKBAN (2012–2013)
Az ország neve után zárójelben a visszahozott és a mélybe vitt bajnoki címek egyenlege.
A kieső és feljutó csapatok közül a korábbi bajnokokat kövér betűvel írtuk (zárójelben a bajnoki címek száma).
Albánia (+15)
KIESETT: Shkumbini, Tomori Berat, Luftëtari, Apolonia Fier. FELJUTOTT: Lushnja, Partizani (15)
Andorra
KIESETT: Engordany. FELJUTOTT: FC Ordino
Anglia
KIESETT: Wigan, Reading, QPR. FELJUTOTT: Cardiff City, Hull City, Crystal Palace
Ausztria
KIESETT: Mattersburg. FELJUTOTT: Grödig
Azerbajdzsán (–4)
KIESETT: Turan Tovuz (1), Kapaz (3). FELJUTOTT: – (létszámcsökkentés)
Belgium
KIESETT: Beerschot. FELJUTOTT: KV Oostende
Bosznia-Hercegovina
KIESETT: GOSK Gabela, Gradina Srebrenik. FELJUTOTT: NK Vitez, Mladost Velika-Obarska
Bulgária
KIESETT: Botev Vraca, Minyor, Montana, Etar 1924. FELJUTOTT: Neftohimik Burgasz, FK Ljubimec 2007
Ciprus (–3)
KIESETT: Olympiakosz Nicosia (3), AEP Pafosz, Aija Napa. FELJUTOTT: Arisz Limasszol, AEK Kuklia, Ermisz Aradippu
Csehország (0)
KIESETT: Ceské Budejovice, Hradec Králové (1). FELJUTOTT: SC Znojmo, Bohemians 1905 (1)
Dánia (–1)
KIESETT: Horsens, Silkeborg (1). FELJUTOTT: Vestsjaelland, Viborg
Észak-Írország (–5)
KIESETT: Donegal Celtic, Lisburn Distillery (6). FELJUTOTT: Ards (1), Warrenpoint Town
Franciaország (+15)
KIESETT: Nancy, Troyes, Brest. FELJUTOTT: Monaco (7), Guingamp, Nantes (8)
Görögország (–11)
KIESETT: AEK Athén (11), Kerkyra. FELJUTOTT: Apollon Szmirni, Ergotelisz, Kalloni, Panetolikosz
Grúzia
KIESETT: Dinamo Batumi, Kolheti Poti. FELJUTOTT: Gurija, Szpartak Csinvali
Hollandia (+1)
KIESETT: VVV Venlo, Willem II (3). FELJUTOTT: Cambuur, Go Ahead Eagles (4)
Horvátország (–1)
KIESETT: Inter Zapresic, Cibalia, NK Zagreb (1). FELJUTOTT: Hrvatski dragovoljac
Izrael (–6)
KIESETT: Maccabi Netanya (5), Hapoel Ramat-Gan (1). FELJUTOTT: Maccabi Petah-Tikva, Hapoel Ra'anana
Lengyelország (+4)
KIESETT: Polonia Warszawa (1), GKS Belchatów. FELJUTOTT: Zawisza Bydgoszcz, Cracovia (5)
Luxemburg
KIESETT: Pétange, Union 05 Kayl-Tétange. FELJUTOTT: Swift Hesperange, US Rumelange
Macedónia (–2)
KIESETT: Drita, Teteksz, Szileksz (3). FELJUTOTT: FK Makedonija Gjorcse Petrov (1), FK Rinia Gosztivar, FK Euromilk Gorno Liszicse
Magyarország
KIESETT: Siófok, Egri FC. FELJUTOTT: Puskás Akadémia FC, Mezőkövesd
Málta (–7)
KIESETT: Hamrun Spartans (7), Melita. FELJUTOTT: Naxxar Lions, Vittoriosa Stars
Moldova
KIESETT: Iskra-Stal, Nistru Otaci. FELJUTOTT: Veris Draganesti, Dinamo-Auto Tiraspol
Montenegró
KIESETT: Jedinsztvo Bijelo Polje. FELJUTOTT: FK Decsics
Németország (–1)
KIESETT: Fortuna Düsseldorf (1), Greuther Fürth (3). FELJUTOTT: Hertha BSC (2), Eintracht Braunschweig (1)
Olaszország (+1)
KIESETT: Palermo, Siena, Pescara. FELJUTOTT: Sassuolo, Hellas Verona (1), Livorno
Oroszország (–1)
KIESETT: Mordovija Szaranszk, Alanyija Vlagyikavkaz (1). FELJUTOTT: FK Ural, Tom Tomszk
Örményország
KIESETT: Impulse (a szezon végén jelezte: nem kíván az élvonalban szerepelni). FELJUTOTT: Alaskert
Portugália (+1)
KIESETT: Moreirense, Beira-Mar. FELJUTOTT: Belenenses (1), Arouca
Románia
KIESETT: Concordia Chiajna; Turnu Severin, CSMS Iasi, Gloria Bistrita. FELJUTOTT: FC Botosani, Corona Brasov, ACS Poli Timisoara, Sageata Navodari
San Marino
Nincs kieső és feljutó.
Skócia (–1)
KIESETT: Dundee FC (1). FELJUTOTT: Partick Thistle
Spanyolország (–1)
KIESETT: Mallorca, Deportivo La Coruna (1), Zaragoza. FELJUTOTT: Elche, Villarreal, Almería
Svájc (–9)
KIESETT: Servette (10). FELJUTOTT: Aarau (1)
Szerbia
KIESETT: BSZK Borcsa, Szmederevo. FELJUTOTT: Napredak Krusevac, Csukaricski
Szlovákia
KIESETT: Tatran Presov. FELJUTOTT: DAC
Szlovénia
KIESETT: Aluminij, Mura. FELJUTOTT: Zavrc, Krka
Törökország
KIESETT: Istanbul BB, Orduspor, Mersin. FELJUTOTT: Kayseri Erciyespor, Rizespor, Konyaspor
Ukrajna
KIESETT: Krivbasz Krivij Rih (kizárták). FELJUTOTT: Szevasztopol
Wales (+1)
KIESETT: Llanelli (1). FELJUTOTT: Rhyl (2)
A NAPTÁRI ÉVET KÖVETŐ BAJNOKSÁGOK (2012)
Észtország
KIESETT: Viljandi (feloszlott). FELJUTOTT: Infonet Tallinn
Fehéroroszország (+1)
KIESETT: –. FELJUTOTT: Dnyepr Mogiljev (1)
Feröer (–3)
KIESETT: B68 Toftir (3), Suduroy. FELJUTOTT: 07 Vestur, AB Argir
Finnország (–9)
KIESETT: Haka (9). FELJUTOTT: RoPS
Írország (+2)
KIESETT: Monaghan United (visszalépett). FELJUTOTT: Limerick (2)
Izland
KIESETT: Selfoss, Grindavík. FELJUTOTT: Thór, Víkingur Ólafsvik
Kazahsztán
KIESETT: Kajszar (a holtszezonban pénzügyi okokból kizárták), Szunkar, Okzsetpesz. FELJUTOTT: Vosztok
Lettország
KIESETT: FB Gulbene. FELJUTOTT: Ilükstes NSS
Litvánia
KIESETT: REO Vilnius. FELJUTOTT:
Norvégia (–8)
KIESETT: Fredrikstad (9), Stabaek (1). FELJUTOTT: Start (2), Sarpsborg 08
Svédország (+4)
KIESETT: Sundsvall, Örebro, GAIS (4). FELJUTOTT: Öster (4), Brommapojkarna, Halmstad (4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik