Heti program: pihenjen rá! 12 BL-meccs élőben a héten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.23. 18:24
Televíziós szempontból történelmi hét elé nézünk, ugyanis a 16 Bajnokok Ligája-csoportmeccsből négy csatornán 12 is élőben kerül képernyőre kedden és szerdán, amire még nem volt példa a sorozat magyarországi közvetítései során. Ehhez jön csütörtökön tíz Európa-liga-találkozó. A hét végén a Bundesligában nagy kihívás előtt áll Dárdai Pál és a Hertha, hiszen a Bayern München otthonában kell helytállnia. Angliában – akármilyen furcsa is – a Leicester City–Manchester United bajnoki lesz a sláger, míg Olaszországban a hétfő esti Napoli–Inter zárja a fordulót.

Az NB I-ben az FTC-t veretlenségétől megfosztó MTK Székesfehérvárra látogat, míg a bajnoki éllovas a Debrecent fogadja. Az NB II búcsúzik az ősztől, az idei utolsó fordulót tartják meg, a Dunaújváros–Mezőkövesd tévés találkozó hétfőn lesz.

KEDD
SZERDA
CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK
SZOMBAT
VASÁRNAP

NOVEMBER 23., HÉTFŐ

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

21.00: Crystal Palace–Sunderland (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ

20.30: Getafe–Rayo Vallecano (Tv: Sport2)

NOVEMBER 24., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
E-CSOPORT

18.00: BATE–Bayer Leverkusen (Tv: Sport2)
20.45: Barcelona–Roma (Tv: M4)
F-CSOPORT
20.45: Arsenal–Dinamo Zagreb (Tv: AMC)
20.45: Bayern München–Olympiakosz (Tv: Sport1)
G-CSOPORT
20.45: Porto–Dinamo Kijev
20.45: Maccabi Tel-Aviv–Chelsea (Tv: Sport2)
H-CSOPORT
18.00: Zenit–Valencia (Tv: Sport1)
20.45: Olympique Lyon–Gent

NOVEMBER 25., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

20.45: Malmö–Paris Saint-Germain
20.45: Sahtar Doneck–Real Madrid (Tv: Sport1)
B-CSOPORT
18.00: CSZKA Moszkva–Wolfsburg (Tv: Sport1)
20.45: Manchester United–PSV (Tv: Sport2)
C-CSOPORT
16.00: FK Asztana–Benfica (Tv: Sport1)
20.45: Atlético Madrid–Galatasaray (Tv: AMC)
D-CSOPORT
20.45: Juventus–Manchester City (Tv: M4)
20.45: Mönchengladbach–Sevilla

IFJÚSÁGI BL (U19)
BAJNOKI ÁG
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

20.00: Celtic–Puskás Akadémia
Az első mérkőzésen: 0–1

NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

21.05: Celtic (skót)–Ajax (holland) (Tv: DIGI Sport1)
21.05: Molde (norvég)–Fenerbahce (török)
B-CSOPORT
17.00: Rubin Kazany (orosz)–Sion (svájci) (Tv: DIGI Sport2)
21.05: Liverpool (angol)–Bordeaux (francia) (Tv: RTL II)
C-CSOPORT
21.05: PAOK (görög)–Qäbälä (azeri)
17.00: FK Krasznodar (orosz)–Borussia Dortmund (német) (Tv: DIGI Sport1)
D-CSOPORT
21.05: FC Bruges (belga)–Napoli (olasz)
21.05: Legia Warszawa (lengyel)–Midtjylland (dán) (Tv: DIGI Sport3)
E-CSOPORT
17.00: Dinamo Minszk (fehérorosz)–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: DIGI Sport3)
21.05: Villarreal (spanyol)–Rapid Wien (osztrák) (Tv: DIGI Sport2)
F-CSOPORT
21.05: Braga (portugál)–Slovan Liberec (cseh)
21.05: Marseille (francia)–Groningen (holland)
G-CSOPORT
19.00: Lazio (olasz)–Dnipro Dnipropetrovszk (ukrán)
19.00: Rosenborg (norvég)–Saint-Étienne (francia)
H-CSOPORT
19.00: Lokomotiv Moszkva (orosz)–Sporting CP (portugál)
19.00: Besiktas (török)–Skënderbeu (albán)
I-CSOPORT
19.00: Belenenses (portugál)–Lech Poznan (lengyel) (Tv: DIGI Sport3)
19.00: Basel (svájci)–Fiorentina (olasz) (Tv: DIGI Sport1)
J-CSOPORT
19.00: Monaco (francia)–Anderlecht (belga)
19.00: Qarabag (azeri)–Tottenham Hotspur (angol)
K-CSOPORT
19.00: Schalke (német)–APOEL (ciprusi)
19.00: Sparta Praha (cseh)–Aszterasz Tripolisz (görög)
L-CSOPORT
19.00: AZ (holland)–Partizan Beograd (szerb)
19.00: Augsburg (német)–Athletic Bilbao (spanyol) (Tv: DIGI Sport2)

NOVEMBER 27., PÉNTEK

NÉMET BUNDESLIGA
14. FORDULÓ

20.30: Darmstadt–Köln (Tv: Eurosport2)

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ

20.30: Levante–Betis

FRANCIA LIGUE 1
15. FORDULÓ

20.30: Lyon–Montpellier (Tv: DIGI Sport1)

NOVEMBER 28., SZOMBAT

NB I
17. FORDULÓ

15.30: Vasas–Puskás Akadémia
15.30: Honvéd–Békéscsaba
15.30: Haladás–Újpest
15.30: DVTK–Paks
15.30: Videoton–MTK (Tv: M4)
18.00: FTC–DVSC (Tv: M4)

NB II
15. FORDULÓ

13.00: Szolnok–Kisvárda
13.00: Sopron–Soroksár
13.00: Vác–Budaörs
13.00: Siófok–Gyirmót
13.00: Balmazújváros–Szigetszentmiklós
16.00: Ajka–ZTE
16.00: Csákvár–Szeged 2011-Grosics Akadémia

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

16.00: AFC Bournemouth–Everton
16.00: Crystal Palace–Newcastle United
16.00: Manchester City–Southampton (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Sunderland–Stoke City
16.00: Aston Villa–Watford
18.30: Leicester City–Manchester United (Tv: DIGI Sport1)

NÉMET BUNDESLIGA
14. FORDULÓ

15.30: Bayern München–Hertha (Tv: Eurosport2)
15.30: Werder Bremen–Hamburg
15.30: Hannover–Ingolstadt
15.30: Hoffenheim–Mönchengladbach
15.30: Mainz–Eintracht Frankfurt

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ

18.00: Torino–Bologna (Tv: DIGI Sport3)
20.45: Milan–Sampdoria (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ

16.00: Barcelona–Real Sociedad (Tv: Sport2)
18.15: Atlético Madrid–Espanyol (Tv: Sport2)
20.30: Málaga–Granada
22.00: Las Palmas–Deportivo La Coruna
22.05: Celta Vigo–Sporting Gijón (Tv: Sport2)

FRANCIA LIGUE 1
15. FORDULÓ

17.00: PSG–Troyes (Tv: DIGI Sport2)
20.00: Angers–Lille (Tv: DIGI Sport3)
20.00: Nantes–Bastia
20.00: Gazélec Ajaccio–Lorient
20.00: Reims–Rennes
20.00: Toulouse–Nice

NOVEMBER 29., VASÁRNAP

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
SELEJTEZŐ
5. CSOPORT

16.30: Magyarország–Oroszország (Tv: M4)

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

13.00: Tottenham Hotspur–Chelsea (Tv: DIGI Sport1)
15.05: West Ham United–West Bromwich Albion (Tv: DIGI Sport1)
17.15: Norwich City–Arsenal (Tv: DIGI Sport1)
17.15: Liverpool–Swansea City (Tv: DIGI Sport2)

NÉMET BUNDESLIGA
14. FORDULÓ

15.30: Borussia Dortmund–Stuttgart (Tv: Eurosport2)
17.30: Bayer Leverkusen–Schalke (Tv: Eurosport2)
17.30: Augsburg–Wolfsburg

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ

15.00: Chievo–Udinese
15.00: Frosinone–Verona
15.00: Genoa–Carpi
15.00: Roma–Atalanta (Tv: DIGI Sport2)
18.00: Empoli–Lazio (Tv: DIGI Sport3)
20.45: Palermo–Juventus (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ

12.00: Getafe–Villarreal (Tv: Sport1)
16.00: Eibar–Real Madrid (Tv: Sport1)
18.05: Rayo Vallecano–Athletic Bilbao (Tv: Sport1)
20.30: Sevilla–Valencia (Tv: Sport1)

FRANCIA LIGUE 1
15. FORDULÓ

14.00: Saint-Étienne–Guingamp (Tv: DIGI Sport3)
17.00: Bordeaux–Caen
21.00: Marseille–Monaco (Tv: DIGI Sport2)

NOVEMBER 30., HÉTFŐ

NB II
15. FORDULÓ

16.00: Dunaújváros–Mezőkövesd (Tv: M4)

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ

19.00: Sassuolo–Fiorentina (Tv: DIGI Sport2)
21.00: Napoli–Internazionale (Tv: DIGI Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik