CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2019.11.01 23:43

Halhatatlanok klubja – Csillag Péter publicisztikája

 

„Bíró spori, ne viccelj már, róla pattant ki!” „Legyen a tiétek, rúgjatok szögletet... Őszintén, nem rohadtul mindegy?!” – vetette oda a labdát csapattársunk az ellenfélnek, át-átlesve a szomszédos kispályára, a párhuzamos meccs helyszínére, ahol az oldalvonalnál kiterítve feküdt valaki mozdulatlanul, mezben, gatyában, sportszárban. Néhány perccel korábban még csereként nézte a játékot, aztán egyszer csak lefordult a kispadról, földre puffant, mint egy zsák krumpli. Riadt kiáltozás, fejveszett orvoskeresés után az aggódó társak gyűrűjében egy hirtelen előkerülő, mentős végzettségű kapus próbált életet pumpálni belé, hiába. Az időközben kiérkező rohamkocsi legénysége sem tudott már csodát tenni, a hosszú-hosszú küzdelem után végül meghozták a fekete zsákot. Ezt már az öltöző ablakából láttuk, merthogy közben annak rendje s módja szerint lejátszottuk a magunk meccsét, a bíró ragaszkodott hozzá, mondván, szegényen úgysem tudunk segíteni. És ahányszor egy-egy pillanatra megakasztotta a már-már szégyenkezve továbbjátszott mérkőzést a mellettünk vívott haláltusa újabb fordulata, valami reménykeltő rángás, szusszanás, arcszínváltozás, az újraélesztést kísérők döbbent hangja vagy a mentősök várva várt kiérkezése, a sporttárs mindannyiszor szigorúan figyelmeztetett: „Urak, a játékkal foglalkozzunk!”

Már hogyan foglalkoznánk a játékkal, amikor éppen meghal itt egy ember?! Szinte lábujjhegyen, fojtott csendben folytattuk a meccset, a zavart légkörben átértékelődtek a máskor foggal-körömmel vívott párharcok, zihálva űzött célok, zajosan ünnepelt pillanatok. Mit ér a gól a halál torkában? Minek a győzelem? Számít még szöglet, bedobás, csel? Nem szánalmas cicaharc ez ahhoz képest, hogy közvetlenül mellettünk egy félbehagyott élet zárul le éppen, emlékekkel, tervekkel, álmokkal, netán itt maradt feleséggel, gyerekekkel? Rúgjátok ti a szögletet, ha akarjátok...

Tragikus sporttörténeteket, gyászos eseteket bizonyára mindannyian ismerünk, talán személyesen tapasztaltunk is, mégsem szokás arról beszélni, hogy sport és halál közeli rokonok lennének. Sőt a sportoló halálának, fizikai elmúlásának drasztikus üzenete abban áll, hogy a pályafutása során olyannyira fontos test, amelynek izomzata, rostja, felépítése tette őt különlegessé, éppen úgy porlad el és lesz semmivé, mint a szomszédos sírban nyugvó valamikori láncdohányos alkoholistáé. A példát igen tisztelt és tapasztalt, apámmal egykorú barátomtól hallottam nemrég, halottak napja közeledtével kerestem fel őt, hogy ossza meg gondolatait a sportolók sírjairól. Istenhívő emberként Gábor – szerényen névtelenséget kért, nevezzük egyszerűen így – évek óta járja a temetőket, amelyek a maguk mozdulatlanságával, emlékező légkörével, egységesítő szellemével ideális környezetet kínálnak neki számvetésre, elmúlásról való elmélkedésre. Sétái során számos országos vagy helyi szinten kiemelkedő sportoló sírját vette észre, és az árulkodó feliratokról, díszítőjegyekről fotódokumentációt készített, kiegészítve egy-egy hozzáfűzött észrevétellel.

„Elsőként mindig az a kérdés vetődik fel bennem – magyarázta –, hogy vajon a sírfelirat kiről szól, miről árulkodik: tényleg a sportolóról, vagy inkább arról a viszonyról, amely azokhoz fűzte, akik a sírt állították? Ha valakinek a sírjára egy sakktáblát vésnek, azzal nem csupán a hozzátartozók akarják-e kifejezni, hogy ennek az embernek a sakk volt a mindene? Eszembe jut: ha az illető látná a sírján a sakktáblát, talán még el is szégyellné magát, hogy ő családapaként csak egy sakkozó tudott lenni a feleségének. A keresztény tanítás szerint a földi élet az érdemszerzés ideje, az érdemek összefüggésben vannak a halhatatlansággal. Márpedig a sportoló az érdemszerzés világában él, még akkor is, ha az üdvösség szempontjából az olimpiai aranyérem aligha ér sokat. Papp László sírján ott a kőből faragott bokszkesztyű és az olimpiai öt karika, azonban az ő igazi nagyságát sem a három olimpiai aranyérem adta, hanem az, hogy a három olimpiai aranyérem ellenére megmaradt egyszerű embernek, az Isten közelségében akart kicsi lenni.”

Hasonlóképp elgondolkodtató, hogy mit jelképez egy-egy sportolói síron a klubjelvény. Valóban az adott sportegyesület faragott belőle embert, segített neki kiteljesedni, megtalálni saját útját, egyéniségét, vagy csak arról van szó, hogy a klubközösség szeretné magáénak tudni a sikeres sportember emlékét, büszkélkedni vele, esetleg jelezni, hogy a temetés, sírállítás költségéből kivette a részét? És ki gondol arra, hogy a sírkőre nyomott klubcímer talán néhány évvel később érvényét veszti, a csapat új nevet, új jelvényt kap, netán meg is szűnik, az egykori sportolónak mégis örökké a sírján ragad?

Észak-olaszországi falusi temetőkben láttam, hogy szinte minden síron ott az elhunyt fényképe. Ismeretlen kívülállóként érdekes megnézni a fotót, könnyebb elképzelni a hozzá tartozó életet, és talán a rokonok, utódok, gyászolók szempontjából is könnyítheti az emlékek felidézését. De az örökkévalóság dimenziójában, a halhatatlanság-mulandóság kérdéséhez kapcsolódóan éppen azért aggályos, amiért a klubcímer vagy bármi más „pillanatnyi” nyom: a csecsemőkortól öregkorig tartó, csak egyben értelmezhető életútnak miért éppen a kiválasztott állapotát, mondjuk a fiatalkori
esküvői képet merevíti ki az utókor? Vajon nem ugyanilyen korlátozása-e egy emberélet szellemi-érzelmi örökségének, ha bizonyos attribútumok – például sporteszközök, egyesületi zászlók, medáliák – segítségével behatárolják sírján a hagyatékot? Arany János Ének a pesti ligetről című versének záró szakasza juthat eszünkbe: „Nyerd bár világi életedben / Ég s föld minden koszorúit: / Neved csak az, mit e ligetben / Egy sírkő rád olvas: Fuit.”

Talán a pillanatnyi győzelem dicsősége és a földi sikerek – latin „fuit” (volt) szóban kifejezett – mulandósága között feszülő ellentét is közrejátszik abban, hogy sport és halál rossz testvérek. Ha az egyik jön, a másik rendszerint kitér az útjából, ha pedig mégis találkoznak, olyan zavar támad, mint azon a néhány évvel ezelőtti kispályás meccsen. Gábor szerint ilyen értelemben a sírkőbe épített labda, hokiütő vagy tornászcipő görbe tükröt mutat a súlyos, komor, szomorú halálnak: a sport lényegét adó játék incselkedésével neveti ki a földi élet végét, és válik ezáltal a halhatatlanság szimbólumává. Ugyanúgy, mint a Tiszától keletre egyes temetőkben az úgynevezett kacagó fejfák: „Itt nyugszik hű nejem, Szentpéteri Sára, eltörött a pipa, megmaradt a szára”; „Itt nyugszik Peski, ki a sírból les ki, nem kell neki túrós csusza, sze' már rég a sírba csusza”; „Itt nyugszom én, olvasod te, nyugodnál te, s olvasnám én”.

Ha a temetők és futballpályák ködös határvidékén kószálunk, nem kerülhetjük ki Sajó László írásait, így elbeszélését a sanyarú sorsú Marika néniről és a nekézsenyi meccsek balladai közjátékáról. „Mint minden rendes faluban, Nekézsenyben is egymás mellett van a futballpálya és a temető. Akár a főtéren a templom és a kocsma. A nekézsenyi pálya kapujára, mind a kettőre, kiírták: FELTÁMADUNK! Ideje is volna, az egykor szebb napokat (megyekettőt) látott csapat most a megyeháromban szenved. A pályán át visz az út a temetőbe. Átlósan, szögletzászlótól szögletzászlóig kitaposott, egyszemélyes gyalogút, ösvény, mondanánk, ha erdőben vezetne. Fű be nem lepi, a pálya tartozéka, akár a kapuk, a szögletzászlók, a bíró. Erre jár a temetőbe Marika néni, naponta, többször. [...] Ha meccs volt, a bíró félbeszakította a játékot, egyperces gyászszünet, míg Marika néni átbiciklizik.”

A nekézsenyi asszony legendája mellett megelevenedik a futballpályán született gyermeké is, aki a Tőzegüzem SK–Jutagyári TE meccset követő bankett végén, hajnalban, a kapufák között a Győző nevet kapta („keresztléc”), és a jóslatot, hogy meghalni is futballpályán fog. Nem is engedték soha pálya közelébe, századik születésnapja közeledtével azonban a helyzet kezdte aggasztani a családot, végül az unokák, ükunokák csak kigurították tolókocsiján a gyepre, a gólvonalon túlra („keresztléc”, ismét).

A halhatatlanok klubjába a felvétel folyamatos – gyenge fizikum nem akadály, hamis igazolással próbálkozni kár.

2019.12.05 22:13:36

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Sok egyéb hasonló útvesztő teszi a közember számára átláthatatlanná a világ leg­egyszerűbb, ezért legszeretettebb játéka, a labdarúgás világát. Amely éppen ezen jellege révén válik vonzóvá.

2019.12.02 23:44:28

Minden más foci VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Szívfájdalmamra nem találtam az idén alapított Jasin-díjra jelöltek között az RB Leipzignél légióskodó Gulácsi Péter nevét...

2019.12.02 17:14:40

Minden más foci HATÁR DÁVID

A legjobb női játékos Rapinoe lett, Matthijs de Ligté a Kopa-díj, Alissoné az első Lev Jasin-trófea.

2019.11.27 09:37:23

Minden más foci GELEI JÓZSEF

„Az afrikai gyerekek nem is álmodhatnak olyan körülményekről, amilyenek Győrben vagy Kispesten vannak.”