Gyász: megdobták a válogatott csatárt a lelátóról, belehalt

2014.08.24. 09:37
null
Albert Ebossé Bodjongo (1989. október 6.–2014. augusztus 23.)
Szörnyű esemény változtatta gyászossá az algériai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2. fordulóját: a JS Kabylie–USM Alger mérkőzésen egy lelátóról bedobott tárgy fejen találta a hazaiak kameruni válogatott csatárát, Albert Ebossét, aki belehalt sérüléseibe. Mindössze 24 éves volt.

A kameruni válogatottban hat alkalommal szerepelt Albert Ebossé szerezte a JS Kabylie egyetlen gólját a 2–1-re elveszített csúcsrangadón az előző idény arany- és ezüstérmese között, a 27. percben tizenegyesből talált be. A vereség miatt dühbe gurult hazai fanatikusok dobálni kezdték a játékosokat, egy bedobott tárgy fejen találta Ebossét. A 2013–14-es szezon gólkirályát hordágyon vitték le, koponyasérülései azonban olyan súlyosnak bizonyultak, hogy nem tudták életét megmenteni. Halálát a JS Kabylie hivatalos honlapján jelentette be.

„A belügyminisztérium nevében Tajeb Belaiz miniszter jelezte, vizsgálatot indítanak Albert Ebossé halálának ügyében. A JSK játékosát az USM Alger elleni mérkőzés után találta el egy bedobott tárgy, halálos sérülést okozva” – írja a klub. Az USM Alger közleményben fejezte ki részvétét.

„Ez a borzalmas hír gyászba borítja nemzetünket és Kamerunt. Az USM Alger minden tagja nevében szeretné kifejezni legmélyebb részvétét az elhunytnak és a JS Kabylie-nek. Albert Ebossé – nyugodj békében!” – üzenték.

Az algériai dzfoot.com sportportál értesülései szerint Ebossét egy kővel dobta meg gyilkosa, miközben a játékosok levonultak a pályáról.

Legfrissebb hírek

NFL: 25 évesen elhunyt a Minnesota Vikings elkapója

Amerikai sportok
Tegnap, 7:43

Gyász: elhunyt a legidősebb magyar FIFA-játékvezető

Labdarúgó NB I
2026.02.19. 15:52

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19

Gyász: 74 évesen elhunyt a vb-döntős holland sakklegenda

Egyéb egyéni
2026.02.19. 12:50

Rába ETO: Pardavi Károlytól szombaton, Magyar Lajostól jövő kedden vesznek végső búcsút

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 23:18

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok evezős

Egyéb egyéni
2026.02.16. 06:58

75 évesen elhunyt Magyar Lajos, a Rába ETO legendája

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 10:22

Gyász: elhunyt az NB II-es Ajka korábbi elnöke, Geri Gyula

Labdarúgó NB II
2026.02.13. 20:07
Ezek is érdekelhetik