Gyász: felakasztotta magát a korábbi cseh válogatott futballista

2017.04.24. 07:35
Holtan találták otthonában Frantisek Rajtoralt, a török Gaziantepspor játékosát, aki öngyilkos lett a rendőrség közleménye szerint.

A Gaziantepspor futballistája nem jelent meg csapata vasárnapi edzésén, a szomszédai pedig hiába kopogtattak nála, választ nem kaptak. Azonnal értesítették a rendőrséget, ekkor azonban már késő volt. A nyomozás során fény derült rá, hogy Rajtoral felakasztotta magát.

„Őszinte bánatomra meg kell erősítenem az öngyilkosságról szóló híreket. Csapattársai aggódtak amiatt, hogy Rajtoral nem jelent meg a mai edzésen. Jó kedélyű volt, látszólag nem volt semmilyen problémája, nem tudom, mi oka volt ezt tennie” – mondta Ibrahim Kizil, a Gaziantepspor elnöke a török médiának.

A mindössze 31 esztendőt megélt Rajtoral pályafutása során játszott a Marila Príbramban, a Baník Ostravában, a Viktoria Plzenben, valamint kölcsönben a Hannoverben. Tizennégyszer szerepelt a cseh válogatottban, amellyel 2012-ben bejutott az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe.

A Cseh Labdarúgó-szövetség és a játékos korábbi klubja, a Viktoria Plzen részvétét fejezte ki Rajtoral családjának, hozzátéve, hogy örökké emlékezni fognak az elhunytra.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
8 órája

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Meghalt Steer Antal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó

Birkózás
2026.10.28. 13:59