nemzetisport.hu 2017.12.08 11:53 Frissítve: 2017.12.08 19:12

Gyász: elhunyt idősebb Dárdai Pál

Életének hatvanhetedik évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt idősebb Dárdai Pál – tudta meg a Nemzeti Sport. A pécsi futball legendás alakjának, a későbbi sikeres edzőnek a temetéséről később intézkednek. A család ezúton is kéri, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat.

Elhunyt idősebb Dárdai Pál (Fotó: Nemzeti Sport)

 

A Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál édesapja Véménden kezdte labdarúgó-pályafutását, a Komlói Bányász játékosaként debütált az NB I-ben. 1974-ben szerződött át Pécsre, a PMSC-ben 12 idényt húzott le, Magyar Kupa-döntőt játszott és bajnoki ezüstérmes lett. Futballozott a szerbiai FK Vojvodinában is, majd Komlón. Az 1988–1989-es szezonban egy mérkőzésen (az Újpest ellen) még pályára lépett a PMSC-ben, ebben az idényben fejezte be profi pályafutását, és edzőnek állt.

Alább a PMFC hivatalos honlapjának megemlékezéséből idézünk.

„A pécsi labdarúgás történetének hosszú históriájában akadtak különleges egyéniségek. Közéjük tartozott idősebb Dárdai Pál is, aki a Pécsi MSC-ben teljesítette ki tudását. A remek középpályás jó egy évtizedig számított a legnagyobb kedvencnek Mecsekalján. Mindez sajnos már a múlté, hiszen gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ikonunk távozott közülünk. A kiváló focista soha nem lehetett felnőtt válogatott, ami nem a Pécs korábbi középpályásának képességeiről árult el kritikát. Hanem azt jelenti, egykoron milyen nehéz lehetett odakerülni a legjobb tizenegybe. 1978-ban Kovács Ferenc, akkori szövetségi kapitány keretében szerepelt ugyan, de két esetben is sérülés akadályozta meg a bemutatkozásban.

Mindenesetre, ha nem csupán az élvonalban elért gólokat vesszük számításba, akkor Dárdai Pál messze a legeredményesebb labdarúgónak számít klubunkban. Ez cseppet sem meglepő, ha hozzátesszük, az 1976–1977-es évadban NB II-es gólkirály lett belőle. Az együttes meg bajnokként ünnepelhetett. Páratlan labdarúgó-pályafutását követően idősebb Dárdai Pál vezetőedzőként is ült a pécsi kispadon. Azóta volt Komlón, Barcson és Dombóváron is tréner, legutóbb a PMFC akkor megbízott edzőjét, Kulcsár Árpádot segítette. A Baranya megyéhez, Pécs városához és persze a piros-fekete klubhoz ezer szállal kötődő idősebb Dárdai Pál haláláig nem szakadt el egyesületünktől.

Történeteit, szakmai észrevételeit mindig nagy figyelem kísérte. Klubunk mély fájdalommal vette tudomásul, hogy életének hatvanhetedik évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt.”



A Nemzeti Sport sorozata, a Hátsó füves idén áprilisban Véménden járt, a főszerepben idősebb Dárdai Pál.

2019.03.13 23:40:55

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A sport hőskorszakának makulátlanságáért sem tennénk feltétlenül tűzbe a kezünket, már csak azért sem, mert akkoriban is gyarló emberek feszültek egymásnak a vicces mezek ellenére nemesnek hirdetett küzdelemben.

2019.03.12 23:53:48

Minden más foci DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Talán annyit szűrhetünk le: ahogy a szerbek és a horvátok jó pénzért cserébe zokszó nélkül megválnak legnagyobb tehetségeiktől (hiszen úgyis terem másik), úgy trénereiktől is (mert az is terem).

2019.03.11 21:39:13

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs pellengérre állítani azokat, akiknek én is felállva tapsolok, megkönnyezem a sikereiket, áradozom a teljesítményükről, egyszerűen csak szeretném (remény nélkül is), ha valami visszatérne a gyerekkor önfeledtségéből.

2019.03.10 22:30:45

Minden más foci N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Nincs megállás, a mókuskerék forog tovább, a végletekig vitt »kollektív önzés« – a klubért való küzdésre hivatkozás álorcájában! – valóban egyéni sporttá zülleszti a futballt.

2019.03.06 12:02:03

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A kínai szövetség az MLSZ nyomdokaiba lépett • A törvény nagy falat? Kerüld meg a Nagy Falat!