Galatasaray: az ideiglenes török kapitány hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.04. 14:10
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Galatasaray a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Fatih Terim vezetőedző 2016-ig meghosszabbította szerződését a klubbal. A kontraktus megújításának pikantériáját az adja, hogy az 59 esztendős szakember jelenleg a török válogatott szövetségi kapitányi posztját is betölti.



Ahogyan arról már beszámoltunk, Terim nemrégiben – edzői pályafutása során harmadszor is – elvállalta a török nemzeti csapat irányítását, ám ezúttal csak ideiglenes jelleggel, a világbajnoki selejtezősorozat végéig.

A jelek szerint azonban további együttműködés (egyelőre) nem várható a szövetség és a szakember között, hiszen Terim 2016 nyaráig meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését a Galatasaraynál.

Az edzőként hatszoros török bajnok, valamint UEFA-kupa-győztes szakvezető eddig összesen nyolc idényt húzott le (1996–2000, 2002–2004, 2011 óta) az isztambuli csapat kispadján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik