Franciaország: sötétebb, kékebb, amerikaibb - itt az új válogatott mez

Vágólapra másolva!
2011.01.17. 19:28
null
Keddtől megvásárolható a franciák új felszerelése
Hétfőn Párizsban bemutatták a francia labdarúgó-válogatott új mezét. A párizsi sajtótájékoztatón négy játékos mellett Laurent Blanc szövetségi kapitány, valamint az új partner, a Nike elnöke, Mark Parker is jelen volt.

A francia szövetség új amerikai partnere által készítette dressz sötétebb tónusú, mint az elődje volt, és a piros motívumok teljesen eltűntek róla – pontosabban a sportszárra lettek „száműzve". A mezeket négy válogatott játékos, Alou Diarra, Yann Mvila, Florent Malouda és Abou Diaby mutatta be.

Az amerikai sportszergyártó a szerződés időtartama alatt, azaz 2018-ig évi 42.6 millió euróval szponzorálja a francia szövetséget – mezért ilyen sok pénzt még egyetlen futballszövetségnek sem fizettek  A mezt keddtől árusítják, a francia válogatott pedig február 9-én játssza benne az első mérkőzését; ellenfele nem akárki, Brazília lesz a Stade de France-ban.

 ÍME, AZ ÚJ FRANCIA MEZ
 

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
2026.01.15. 22:16
Ezek is érdekelhetik