Franciaország: határozatlan ideig szünetel a bajnokság – hivatalos

2020.03.13. 11:05
A Francia Labdarúgó-szövetség hivatalos közleményben tudatta, hogy a koronavírus-járvány miatt március 13-tól a szövetség égisze alá tartozó egyik bajnokságban sem rendeznek mérkőzéseket.

A tiltás vonatkozik az első két osztály küzdelmei mellett a korosztályos, a női és az amatőr csapatok mérkőzéseire, edzéseire és az utánpótlás-nevelő intézményekre is. A közlemény szerint a tiltás határozatlan időre szól, ám amint az egészségügyi helyzet engedi, feloldják azt.

„A köztársaságunk elnöke által kihirdetett veszélyhelyzet miatt a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) felmérte lehetőségeit és felelősségét az országot sújtó egészségügyi helyzet felszámolása érdekében tehető erőfeszítések terén, s arra jutottunk, hogy március 13-tól minden, az FFF által felügyelt és szervezett bajnoki sorozatot felfüggeszt az ország teljes területén. Ennek értelmében minden női, férfi, amatőr, profi és az összes korosztályos csapat mérkőzéseit, edzéseit, és az utánpótlás-nevelő intézmények tevékenységét is felfüggesztjük” – áll a Noël Le Graët FFF-elnök által jegyzett közleményben.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
11 órája

Ligue 1: a Troyes legyőzte a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.31. 23:27

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Ligue 1: kis híján elszórakozta négygólos előnyét a Marseille

Francia labdarúgás
2026.10.25. 19:40

A 300. Ligue 1-meccsén játszó Thauvin gólja is kellett a Lens győzelméhez

Francia labdarúgás
2026.10.24. 22:55

Ligue 1: nizzai siker született Brestben

Francia labdarúgás
2026.10.23. 22:55

A zavargások miatt elhalasztották a PSG–Lyon rangadót – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.10.23. 15:42