Francia Kupa: megszenvedett az OM, nehezen indult be a PSG

Vágólapra másolva!
2020.01.05. 22:53
Vasárnap rendezték meg a Francia Kupa legjobb 32 csapata közé jutásáért zajló mérkőzések maradékát (egyetlen hétfői meccset leszámítva), és a 13 mérkőzés bőven hozott meglepetéseket. Kiesett az élvonalbeli Brest, amely a másodosztályú Lorient otthonában hosszabbítás után búcsúzott, s meglegyintette a kiesés szele az Olympique Marseille-t, amely csak tizenegyesekkel lépett túl negyedosztályú ellenfelén.

A kora délutáni mérkőzések meglepetését egyrészt a Brest szolgáltatta, amely a rendes játékidő 1–1-es eredménye után a ráadásban kapott még egy gólt, így 2–1-re kikapott, vagyis a másodosztályú Lorient került a legjobb 32 közé.

A kiesés szélén járt a Marseille, amely már az első percben hátrányba került a negyedosztályú Trélissac otthonában. Dimitri Payet a 20. percben egyenlített, ám újabb gól már nem született a mérkőzésen. A rendes játékidő végén Szakai Hiroki három perc alatt beszedett két sárgát, így a hosszabbítást emberhátrányban játszotta az OM, amely 4–2-re megnyerte a tizenegyespárbajt.

Nehezen lendült bele a vasárnap este utolsóként a 32 közé jutó PSG a hatodosztályban szereplő Linas-Montlhéry otthonában: a 30. percig nem született gól, akkor Adil Aouchiché talált be. A kis csapat tíz perc múlva egyenlíthetett volna, de büntetőt hibázott, amire Edinson Cavani rögtön góllal válaszolt. A második félidőben aztán már belelendültek a párizsiak, előbb az uruguayi második találata után Pablo Sarabia duplázott. A találkozó 6–0-s végeredményét a csereként beszálló Maxim Choupo-Moting állította be a 87. percben.

Vasárnap újabb ötödosztályú csapat került a legjobb 32 közé, a Limonest 9 emberrel befejezve a mérkőzést tizenegyesekkel győzte le a harmadik vonalban szereplő Le Puy-t.

FRANCIA KUPA (COUPE DE FRANCE)
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Bastia-Borgo (III.)–Saint-Étienne 0–3
Reims Sainte-Anne (VI.)–Montpellier 0–1
Trélissac (IV.)–Olympique Marseille 1–1 – 11-esekkel 2–4
Lorient (II.)–Brest 2–1 – hosszabbítás után
Raon-l'Étape (V.)–Lille 2–3
Nice–Fréjus Saint-Raphaël (IV.) 2–0
Valenciennes (II.)–Dijon 1–2
Dieppe (V.)–Angers 1–3
Limonest (V.)–Le Puy (III.) 1–1 – 11-esekkel 3–1
Hombourg-Haut (VIII.)–Prix-les-Mézieres (V.) 0–3
L'Entente SSG (IV.)–Épinal (IV.) 0–1
Grande-Synthe (V.)–Nancy (II.) 0–1
Linas-Montlhéry (VI.)–Paris Saint-Germain 0–6

HÉTFŐ
20.55:
Rouen–Metz

KORÁBBAN
Monaco–Reims 2–1
Rennes–Amiens 0–0 – 11-esekkel 5–4
Saint-Pryvé-Saint-Hilaire (IV.)–Toulouse 1–0
Bourg-en-Bresse (III.)–Lyon 0–7
Bayonne (V.)–Nantes 0–2
Tours (V.)–Nimes 2–2 – 11-esekkel 2–4
Le Portel (V.)–Strasbourg 1–4
Athlético Marseille (V.)–Rodez (II.) 2–1
Fabregues (V.)–Paris FC (II.) 0–2
Belfort (IV.)–Montceau (V.) 3–0
Niort (II.)–JS Saint-Pierroise (réunioni) 1–2
Sablé (V.)–Pau (III.) 2–211-esekkel 2–4
Angouleme (IV.)–Challans (V.) 3–1
Versailles (V.)–Granville (IV.) 1–2
Red Star (III.)–Chambly (II.) 2–1
Guichen (V.)–Caen (II.) 1–2
Saint-Brieuc (IV.)–Gonfreville (V.) 1–1 – 11-esekkel 3–4
Bordeaux–Le Mans (II.) 2–0

Zárójelben a nem első osztályú csapatok ligabesorolása. A vastag betűvel írt csapatok továbbjutottak.

Legfrissebb hírek

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
10 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18
Ezek is érdekelhetik