Fortuna Liga: két magyar is bekerült az álomcsapatba

Vágólapra másolva!
2019.05.30. 11:02
null
Vida Kristopher is bekerült a Fortuna Liga álomcsapatába (Fotó: fcdac.sk)
A szlovák Sport napilap alapján két magyar válogatott labdarúgó, Kalmár Zsolt és Vida Kristopher is bekerült a Fortuna Liga álomcsapatába.

 

„A magyar válogatott játékosa volt a DAC legjobbja. Nagy erőssége a cselezés és a támadójáték, nyolc gólt szerzett és öt gólpasszt adott” – írta Kalmár Zsoltról a sportnapilap, amely Vida Kristophert is méltatta: „Bayo távozása után előretolt csatárként játszott, de nagyon jól érezte magát a széleken is. Tizenegy találattal a DAC legjobb góllövője lett!”

A bajnoki ezüstérmes dunaszerdahelyiektől kettejükön kívül a csapatkapitány, Tomás Huk került még be a legjobb tizenegybe.

A DAC június 16-án kezdi meg a felkészülést az új idényre, a hazai munka után június 28-tól július 5-ig Telkiben edzőtáborozik. A tervek szerint három magyarországi csapat ellen lép pályára, de biztosan csupán annyi tudható, hogy július 5-én a Vasas ellen szerepel az Illovszky Rudolf Stadion hivatalos megnyitóján.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Minden más foci
2025.12.01. 21:02

Tuboly Máté: Most jön az idény legfontosabb része

Minden más foci
2025.11.30. 11:19

Niké Liga: sima, háromgólos dunaszerdahelyi győzelem Trencsénben

Minden más foci
2025.11.29. 19:57

Redzic Damir a piros lapról: Elvesztettem a fejem, elnézést kérek!

Légiósok
2025.11.24. 13:47

Redzic piros lapot kapott, nem tudott nyerni odahaza a Dunaszerdahely

Légiósok
2025.11.23. 19:58

Redzic Damir: Búfelejtő győzelemre lenne szükség

Minden más foci
2025.11.23. 09:34

„A sport néha ad, néha elvesz” – Redzic Damir az írek elleni bemutatkozásáról

Légiósok
2025.11.21. 13:58

„DAColunk”, ez már az identitásunk része – a külhoni klubok vezetői a kisebbségi lét nehézségeiről is beszéltek a Sport Forum Hungaryn

Minden más foci
2025.11.20. 15:56
Ezek is érdekelhetik