Fogadási botrány: gyanús az MU-ZTE mérkőzés is

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 11:46
null
Szasa Ilics kapus lerúgta Ruud van Nistelrooyt, ezért piros lapot kapott (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája selejtezőjében 2002 őszén játszott Manchester United–Zalaegerszegi TE FC mérkőzés is gyanúba keveredett a fogadási botrány kapcsán – írja a brit The Sun egy szerbiai közvetítőre hivatkozva. Az említett, Karesz néven ismert közvetítő négy éve már a Nemzeti Sportban is beszélt a meccset érintő gyanúról.

 

A brit bulvárlap úgy tudja, az európai alvilág fejesei nagy tételben fogadtak arra, hogy az első mérkőzésen nagy meglepetésre 1–0-s győzelmet arató ZTE legalább háromgólos vereséget szenved Manchesterben. Az MU a 20. percben már 3–0-ra vezetett, s miután a 74. percben kiállították Szasa Ilics kapust, 5–0-ra nyertek az angolok.

SEGÍTETT A NEMZETI SPORT
Bár Angliában újdonságként hatott az MU–ZTE mérkőzés ügye, Magyarországon a Nemzeti Sport már négy éve megírta ugyanezt a mérkőzés kapcsán, szintén Kareszra hivatkozva. A The Sun újságírói a múlt héten felkeresték lapunk munkatársát, aki segített nekik elérni Kareszt.

A Sun a már visszavonult, Karesz becenévre hallgató szerb közvetítőre hivatkozott cikkében.

„Egy zalaegerszegi kávézóban beszéltünk meg találkát – mondta az akkoriban a Mr Fixit hálózatnak dolgozó Karesz a telefonos interjúban. – Amíg el nem kezdtük az ügyletet, a szomszédos asztalnál ültem. Hatalmas téttel játszották meg azt, hogy a Zalaegerszeg legalább három góllal kikap.”

A Manchester Unitedot nem keresték meg, de a szurkolói szervezet elöljárója felháborodottan reagált a felvetésre, hogy a ZTE eladta volna a mérkőzést, és részletes vizsgálatot sürget.

„A ZTE-t nem vizsgálták, a klub nem keveredett bele a csalásba” – idézte a Sun Dézsi Attila ügyvezető igazgatót.

A 380 mérkőzést vizsgáló Europol nem cáfolta, s nem is erősítette meg, hogy vizsgálja a találkozót.

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ (2002. augusztus 27.)
Manchester United–Zalaegerszegi TE FC 5–0 (3–0)

Manchester, Old Trafford, 67 000 néző. Vezette: Batista (portugál)
MU: Carrol – P. Neville, Ferdinand (O'Shea, 68.), Blanc, Silvestre – Beckham (Forlán, 71.), Keane, Verón, Giggs – Van Nistelrooy, Scholes (Solksjaer, 48.)
ZTE: Ilic – Csóka, Urbán, Budisa, Szamosi – Babati (Turi, 74.), Ljubojevic (Faragó I., 59.), Molnár B., Vincze O. (Balog Cs., 64.) – Kenesei K., Egressy
Gólszerző: Van Nistelrooy (6., 75. – a másodikat 11-esből), Beckham (15.), Scholes (21.), Solskjaer (85.)
Kiállítva: Ilics (74.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik