FIFA: Michel Platinit tisztázta a svájci ügyészség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 19:25
null
Michel Platini úgy véli, győzött az igazság (Fotó: AFP)
Michel Platini korábbi UEFA-elnök ügyvédei szerint a svájci ügyészség tisztázta korrupciós vádak alól a sportvezetőt.

Platinit 2015-ben nyolc évre szóló eltiltással sújtották, mert a vád szerint 2011-ben kétmillió dollárral megvesztegette őt Sepp Blatter FIFA-elnök. Az összegről mindketten azt állították, hogy tíz évvel korábbi, FIFA-tanácsadóként elvégzett munkájáért kapta, de jelentős késéssel.

A svájci hatóságok eljárást indítottak, a FIFA pedig nyolcéves eltiltással sújtotta, amelyet azóta négy évre csökkentett.

Platini ügyvédjei a svájci hatóságoktól kapott levelet a Le Monde laphoz is eljuttatták. Az 1998-as vb főszervezője, az UEFA korábbi elnöke elmondta, reméli, a hatósági ügy lezárultával a FIFA-tól is remélheti eltiltása törlését, mert szívesen visszatérne a futballéletbe.

A játékosként 1984-ben Európa-bajnok, 1983-ban, 1984-ben és 1985-ben is aranylabdás Platini azt is elmondta, „a legjobban az zavar, hogy az unokáim a nevem alatt azt olvassák a Wikipedia utolsó sorában, hogy korrupció miatt eltiltottak. Mindazok után, amit a futballban tettem és elértem. Ez a bíródi döntés azt mutatja, hogy nem lehetek eltiltva többé”.

Platini az eltiltása miatt nem pályázhatott a FIFA elnöki tisztségére, amelyet Gianni Infantino töltött be 2016 tavaszán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik