FIFA: megvesztegették a volt elöljárót, de a pénzt sosem kapta meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.05. 11:34
null
Rafael Salguerót csőbe húzták 2010-ben (Fotó: AFP)
Több százezer dollárt ajánlottak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elöljárójának a 2018-as világbajnokság rendezésért zajló szavazás előtt – derült ki az egyik amerikai bíróság által kedden közzétett dokumentumból.

 

Rafael Salguero, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja ellen többrendbeli korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás még 2016-ban. A guatemalai sportdiplomatát bűnösnek találta a brooklyni szövetségi bíróság, ítéletet a vádlott és tanúk keddi meghallgatása után a napokban hirdetnek. A bíróság által átdolgozott és közzétett vádiratból érdekes dolgok derültek ki...

A Guardian által feldolgozott vádirat szerint Salguero azt mondta kihallgatása során, hogy 2010-ben több százezer dollárt ajánlottak neki szavazatáért cserébe. A FIFA korábbi végrehajtó bizottsági tagját egy Guatemala és Mexikó közötti repülőjáraton kereste meg egy úriember, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra a vádiratban. Salguero többször is találkozott a férfivel, hogy egyeztessenek a kenőpénzről.

Azt sem hozták nyilvánosságra, hogy a sportdiplomatának kire kellett szavaznia a 2018-as világbajnokság odaítélése előtt – az Oroszországban megrendezett tornára még három kandidáló volt (Anglia, Spanyolország és Portugália, valamint Hollandia és Belgium).

Salguero arra adta le szavazatát, akire mondták neki, a beígért több százezer dollárt azonban sohasem kapta meg. „Három-négy héttel a szavazás után próbáltam hívni a férfit az általa megadott telefonszámon, de egyszer sem vette fel vagy hívott vissza. Szólni akartam neki, hogy leadtam a szavazatom a megbeszéltek szerint, és adja ide a pénzem” – mondta a bíróságon a guatemalai sportdiplomata.

Az amerikai igazságügyi minisztérium 2016-ban kezdeményezte azt az átfogó nyomozást, ami a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korrupciós ügyeit vizsgálja. Az elmúlt két évben több mint két tucat FIFA-alkalmazottat nyilvánítottak bűnösnek, és bizonyítékot találtak arra is, hogy vesztegetés történt a 2022-es világbajnokság Katarnak való odaítélése során.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
2026.09.01. 10:43

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az olasz szövetség megvonta a támogatást a FIFA-elnöktől

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 17:08

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00