FIFA-gála: Zsóri ollózása is a Puskás-díj dobogósai között!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 12:16
null
Zsóri Dániel ollózása is bekerült a legjobb három közé (Fotó: Micheller Szilvia)
Zsóri Dániel gyönyörű találata is bekerült az idei Puskás-díj dobogósai közé! A Fehérvár új igazolása még a Debrecen játékosaként a Ferencváros ellen ollózott győztes gólt a 93. percben, a szavazók pedig beválogatták a legjobb három közé.



SZAVAZÁS

Kié lesz idén a FIFA Puskás-díj?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Idén először a három legtöbb voksot kapó gólból a FIFA legendák szakértői bizottsága választja ki a végső győztest. Emlékezetes, 2018-ban Mohamed Szalah sikere megosztotta a futballszurkolókat, aki az Everton ellen szerzett bajnoki góljával nyerte el a díjat – egy olyan góllal, amit a Premier League-ben az adott hónap legjobbjának sem választottak meg. Ezzel szemben Gareth Bale a Liverpool elleni BL-döntőben szerzett ollózós találata nem kapott díjat. A módosítással a sportszakmai érvek is jobban érvényesülhetnek.

Zsóri találata mellett Lionel Messi Betis elleni okos tekerését, valamint Juan Fernando Quintero szabadrúgását választották a top 3-ba a szavazók.

ZSÓRI DÁNIEL GÓLJA


MESSI TALÁLATA

QUINTERO GÓLJA

FIFA.com on Twitter

#Puskas Award Finalists Lionel Messi @juanferquinte10 Daniel Zsori

A milánói San Siróban további hét díj döntőseit is ismertették, a kapusok közül két brazil kiválóság, a liverpooli Alisson Becker és a Manchester Cityt erősítő Ederson mellett a barcelonai Marc-André ter Stegen került a top háromba, az edzőknél nem fért be a legjobb 3-ba az Ajaxszal BL-elődöntős Erik ten Hag, helyette három PL-edző, Pep Guardiola, Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino került a top háromba.

A legjobb férfi futballista díjának dobogósai között nincs meglepetés, az UEFA-gálán is jelölt Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Virgil van Dijk trió jutott ide is. Az európai szövetségnél a Liverpool hollandja nyert.

A díjakat szeptember 23-án, a milánói Scalában rendezendő FIFA-gálán adják át.

A PUSKÁS-DÍJ EDDIGI DÍJAZOTTAI

2009: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United) – FC Porto–Manchester United, Bajnokok Ligája-negyeddöntő
Az akkor a Manchester Unitedben futballozó sztár az FC Porto elleni BL-mérkőzésen csaknem 40 méterről küldött „rakétát” a portugál csapat kapujának jobb oldalába.

2010: Hamit Altintop (török, Bayern München) – Kazahsztán–Törökország, Európa-bajnoki selejtező
A török válogatott futballista a kazahok elleni mérkőzésen bal oldali szöglet után bombázott kapásból jobbal a kapuba 20 méterről.

2011: Neymar (brazil, Santos) – Santos–Flamengo, brazil bajnoki mérkőzés
A Santos tehetsége két hátvédet is kicselezett az alapvonal mellett, majd egy kényszerítő után csúnyán átvert még egy védőt a tizenhatos előterében, és estében külsővel a kifutó kapus mellett lőtt a kapuba.

2012: Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce) – Fenerbahce–Genclerbirligi, török bajnoki mérkőzés
A Fenerbahce akkori játékosa Hamit Altintophoz hasonlóan szöglet után bombázta be a labdát kapásból a jobb felsőbe, remek mozdulattal, jó húsz méterről.

2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain) – Svédország–Anglia, felkészülési mérkőzés
Ugyan egy indítás után az angol Joe Hart megelőzte és elfejelte előle a labdát, Zlatan Ibrahimovic befutotta azt, és mielőtt a kapus visszaért volna, 30 (!) méterről a kapuba ollózott.

2014: James Rodríguez (kolumbiai, AS Monaco) – Kolumbia–Uruguay, világbajnoki nyolcaddöntő
Szép és fontos gól volt: a középpályás az Uruguay elleni vb-nyolcaddöntőben a kapunak háttal állva mellre vette a labdát, majd fordulásból, jó 25 méterről ballal a jobb felsőbe bombázott.

2015: Wendell Lira (brazil, Goianésia) – Atlético GO–Goianésia, a brazil Goiás állami bajnoksága
Bár „csak” az egyik brazil állami bajnokságban született a gól, azért gyönyörű volt, Wendell Lira a védők mögé beemelt labdát rúgta ollózó mozdulattal a kapuba.

2016: Mohd Faiz Subri (malajziai, Penang) – Penang–Pahang, malajziai bajnoki mérkőzés
A malajziai futballista a Pahang elleni bajnoki meccsen végzett el szabadrúgást a bal oldalon, a labda 30 méterről elképesztő ívet leírva vágódott a bal felső sarokba.

2017: Olivier Giroud (francia, Arsenal) – Arsenal–Crystal Palace, angol bajnoki mérkőzés
Az akkor még az Arsenalban futballozó csatár a bal oldali beadás után sarkazott estében a Crystal Palace kapujába úgy, hogy a labda félmagasan mögé jött (ezt a mozdulatot skorpiórúgásnak is hívják).

2018: Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool) – Liverpool–Everton, angol bajnoki mérkőzés
A Liverpool-játékos Evertonnak lőtt Premier League-gólja nyert, egyúttal először diadalmaskodott afrikai labdarúgó. Arról, hogy valóban ez volt-e az adott időszak legszebb gólja, még most is heves viták folynak.

A PUSKÁS-DÍJ 2019-ES JELÖLTJEI
ZSÓRI DÁNIEL (magyar, DVSC)
Juan Fernando Quintero (kolumbiai, River Plate)
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

AZ ÉV FÉRFI KAPUSA
DÖNTŐSÖK

Alisson Becker (brazil, Liverpool)
Ederson (brazil, Manchester City)
Marc-André ter Stegen (német, Barcelona)

AZ ÉV NŐI KAPUSA
DÖNTŐSÖK

Christiane Endler (chilei, Paris Saint-Germain)
Hedvig Lindahl (svéd, Wolfsburg)
Sari van Veenendaal (holland, Atlético Madrid)

AZ ÉV FÉRFI EDZŐJE
DÖNTŐSÖK

Pep Guardiola (spanyol, Manchester City)
Jürgen Klopp (német, Liverpool)
Mauricio Pochettino (argentin, Tottenham)

AZ ÉV EDZŐJE NŐI CSAPATOKNÁL
DÖNTŐSÖK

Jill Ellis (amerikai, Egyesült Államok)
Phil Neville (angol, Anglia)
Sarina Wiegman (holland, Hollandia)

AZ ÉV NŐI JÁTÉKOSA
DÖNTŐSÖK
Lucy Bronze (angol, Olympique Lyon)
Alex Morgan (amerikai, Orlando Pride)
Megan Rapinoe (amerikai, Reign FC)

AZ ÉV FÉRFI JÁTÉKOSA
DÖNTŐSÖK
Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Virgil van Dijk (holland, Liverpool)

KÖZÖNSÉGDÍJ
DÖNTŐSÖK

FIFA.com on Twitter

FIFA Fan Award Finalists Silvia Grecco (@Palmeiras) @oranjevrouwen fans at the #FIFAWWC Justo Sánchez (@CACerro_oficial / @RamplaJuniorsFC) VOTE NOW


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik