FIFA-gála: hihetetlen szerénység, így reagált Van Dijk

2019.09.24. 16:15
null
Virgil van Dijk az UEFA után nem lett a FIFA-nál is az év játékosa, de nem bánkódik emiatt (Fotó: AFP)
Példaértékű szerénységgel fogadta el Virgil van Dijk azt a tényt, hogy nem őt, hanem Lionel Messit választotta meg a FIFA az Év játékosának. A Liverpool FC holland védője a gála után nyilatkozott a helyszínen tartózkodó újságíróknak.

„Az emberek, akik szavaztak, meghozták a döntésüket, és ezt el kell fogadnom. Ennyi az egész, játékosként pedig ne hasonlítsunk össze engem Lionel Messivel, mert teljesen különbözőek vagyunk. Örülök, hogy itt lehetek.”

A 28 éves klasszis elmondta, nagyra tartja Messit, akinek fantasztikus idénye volt. Illetve arról is beszélt, hogy már azután elárulták neki, hogy nem ő nyeri a legjobb játékosnak járó díjat, hogy beválogatták az év csapatába.

„Nem vagyok csalódott. Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, és hogy az év csapatába is beválasztottak az elmúlt idényben elvégzett kemény munka után. Ma sajnos nem nyertem, de nem vagyok csalódott” – magyarázta Van Dijk, aki az előző idényben elért Bajnokok Ligája-győzelem mellett a Nemzetek Ligájában is döntőbe jutott, mindamellett végig kiválóan teljesített az angol bajnokságban is.

Van Dijk alázata nemcsak a fenti mondatokból derült ki, hanem abból is, hogy éppen legnagyobb riválisát, Lionel Messit tette az első helyre a legjobb játékosnak járó díjért folyó szavazáson.

Sun Sport on Twitter

Virgil Van Dijk proves he's the most humble man around after Lionel Messi is named the world's best player. https://t.co/mrq56n5vca


Legfrissebb hírek

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
7 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16

Visszatekintés: Messi legfontosabb mérföldkövei a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 07:50