FIFA: felfüggesztik Blattert elnöki tisztségéből – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 18:52
null
Sepp Blatter szerint jogtalanul kérik a felfüggesztését (Fotó: Reuters)
A FIFA etikai bizottsága javaslatot tett arra, hogy 90 napra felfüggesszék elnöki tisztségéből Sepp Blattert, a szervezet elnökét – közölte a Sky Sports. A hírek szerint a svájci elöljárót az ellene folyó korrupciós vizsgálat miatt fosztanák meg átmenetileg a tisztségétől.

 

 

A FIFA etikai bizottsága hétfő óta ülésezik Zürichben. A tagoknak van mit megbeszélniük, ugyanis Sepp Blatter ellen szeptember végén vizsgálatot indított a svájci ügyészség korrupció gyanújával, ezt követően pedig a szervezet szponzorai lemondásra szólították fel az 1998 óta hivatalban lévő elnököt.

Blatter június 2-án lemondott posztjáról, ám jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, és az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket. Az etikai bizottság mindenesetre a távozását szorgalmazó szponzorokkal ért egyet, ezért most azt javasolta, hogy Blattert függesszék fel 90 napra.

A döntést csütörtökön Hans-Joachim Eckhart, az etikai bizottság bírája hozza meg.

A 79 éves sportvezető természetesen nem ért egyet a javaslattal. Blatter a Bunte nevű német lapnak azt nyilatkozta, a nélkül ítélték el, hogy bármelyik ellene felhozott vádat is bizonyítékkal alátámasztották volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik