FIFA: az orvosi vezető szkeptikus az újrakezdést illetően

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 21:13
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vezető orvosa, Michel D’Hooghe a koronavírus-járvány miatt szkeptikus a félbeszakadt szezon újraindítását illetően.

„Ha augusztusban vagy szeptemberben elkezdenék a 2020–2021-es idényt, akkor boldog lennék. Akkor el lehetne kerülni a vírus második hullámát, ami nem lehetetlen” – mondta a Telegraph című lapnak a FIFA orvosi bizottságának vezetője.„Ha augusztusban vagy szeptemberben elkezdenék a 2020–2021-es idényt, akkor boldog lennék. Akkor el lehetne kerülni a vírus második hullámát, ami nem lehetetlen” – mondta a Telegraph című lapnak a FIFA orvosi bizottságának vezetője.

A belga szakember szerint több problémát is felvet, ha hamarosan folytatni akarják a szezont.

„Ott van például a rizikó, hogy a szurkolók összejönnek, és együtt nézik a meccseket, még ha azokat zárt kapuk mögött is rendezik – fogalmazott D’Hooghe. – Nagyon óvatosnak kell lennünk. De tapasztalatból tudom, hogy a futballban az egészség és a gazdaság párharcából általában utóbbi jön ki győztesen. Ha azonban van időpont, amikor az egészségnek kellene előtérbe kerülnie, akkor az most van.”

Az orvos hozzátette: a pályán a megfelelő távolságot sem lehet tartani, és a játékosok köpködése is segítheti a vírus terjedését.

„Mindenkinek azt tanácsolom, hogy legyen nagyon óvatos, mielőtt úgy dönt, ismét futballozik. És nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogy ez mikor lesz újra lehetséges, mert senki nem tudja, hogy a következő hónapokban hogyan alakul a vírushelyzet” – mondta Michel D’Hooghe.

Legfrissebb hírek

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
6 órája

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34
Ezek is érdekelhetik