FIFA: 24 csapatos klub-vb-t szeretnének

Vágólapra másolva!
2017.10.30. 20:25
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vezető testülete 24 csapatosra szeretné bővíteni a klubvilágbajnokság mezőnyét.

Reinhard Grindel, a német szövetség elnöke, a FIFA Tanács tagja hétfőn közösségi oldalán számolt be a nemzetközi szövetség vezérkarának indiai ülésén elhangzott tervezetről.

Eszerint 2021-től négyévente rendeznék a klub-vb-t. A 18 napos tornára júniusban kerülne sor, a küzdelmek három csoportban kezdődnének.

A német sportvezető megjegyezte, hogy szerinte a játékosoknak inkább pihenésre és regenerálódásra van szükségük júniusban, a FIFA-nak pedig a válogatottak versenysorozataira kellene összpontosítania ebben az időszakban.

„Nagyon kíváncsi vagyok, a klubok hogyan ítélik meg ezeket a terveket. A végső döntést jövő márciusban hozza meg a FIFA Tanács” – írta Grindel, aki megerősítette, a változás a Konföderációs Kupa megszűnését jelentheti.

A Konföderációs Kupát hivatalosan húsz évvel ezelőtt hozták létre, és általában a világbajnokságok előtt egy évvel, annak helyszínén rendezik a torna főpróbájaként, válogatottak részére. Legközelebb Katarban kerülne rá sor 2021-ben, a klub-vb-t pedig idén és jövőre is az Egyesült Arab Emírségekben rendezik.

Az Interkontinentális Kupát 2005-ben felváltó klubvilágbajnokságon hat kontinens legjobb klubcsapata, valamint a házigazda vesz részt.

A FIFA bejelentése szerint a felnőtt klubcsapatok, illetve az ifjúsági és a női együttesek versenysorozatainak felülvizsgálatáról március 15-én és 16-án a bogotái tanácsülésen tárgyalnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik