FFT: Messi, Albert, Raúl, Cruyff – futballikonok, akik koruk hősei lettek, 2. rész

B. L.B. L.
2020.09.15. 15:42
null
Mígnem feltűnt a 17 éves Lionel Messi, és azóta négyszer is BL-győztes lett a klub (Fotó: AFP)
Nemcsak Dennis Bergkamp adott új lökést az Arsenalnak, voltak más példaképek, fáradhatatlan vezérek is, akik meghatározták egy klub adott időszakát. Korszakos futballisták, akiknek ha meghalljuk a nevét, a csapatuk is rögtön beugrik. Íme, az FFT listájának második fele.

 

A Barcelona igazán nagy klub volt, de egyetlen 1992-es BEK-győzelmen kívül egyszer sem sikerült Európa trónjára ülnie. Mígnem feltűnt a 17 éves Lionel Messi, és azóta négyszer is.

Persze a kis Leo 2004-es berobbanásakor még Ronaldinho volt a topsztár, de az sem véletlen, hogy a Barca sem nyert ekkor már hat éve La Ligát. Messivel azóta tízszer is. A La Masia éltanulóira épülő katalán óriás gyakorlatilag kinevelte magának a világ (és minden idők?) legjobbját, Messire nem költött százmilliókat, mint ahogyan a minőségi játékostársak is az akadémiáról érkeztek, Xavit, Iniestát, Busquetset vagy éppen Piquét nem kellett bemutatni a 14 éves korában Argentínából Katalóniába érkező ifjoncnak a felnőttcsapat öltözőjében.

És Lionel Messi rendkívül hálás volt a törődésért, aprócska termete (ma már 170 centis, erre sem utalt sok, amikor megérkezett Barcelonába) ellenére a futball óriásává lett, három BL-döntőnek is ő volt a hőse, legutóbb a 2015-ösnek.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan adigitalstand.hu/fourfourtwooldalon!

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
13 órája

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53