FFT: küldetés a világ egyik legveszélyesebb országában

FFT FFTFFT FFT
2019.12.30. 16:56
null
Küldetés a világ egyik legveszélyesebb országában (Fotó: fourfourtwo.hu)
Se internet, se térerő, állandó bombariadók a stadionban: ebből állnak a Rangers, a Leeds és a skót válogatott egykori hátvédje, David Robertson mindennapjai a Real Kashmir edzőjeként.

 

David Robertson még csak két napja volt Kasmírban, de már eleget látott. Persze akkor még nem tette túl magát a háromnapos, háromátszállásos repülőúton az amerikai Phoenixből. Az Aberdeen, a Rangers és a Leeds United korábbi balhátvédje végtelenül kimerülten érkezett Szrinagarba, Kasmír fővárosába, ahol nemcsak a jeges téli szelek fogadták, hanem a hír is, hogy el van vágva a külvilágtól. Felhívta a főnökeit, és elmondta, hibázott. Hogy most rögtön haza akar menni.

„Azt mondtam, vissza kell mennem, erre nem leszek képes – emlékezik Robertson. – A szállodában nem volt internet, és az évnek abban a szakában sokszor az áram is elmegy, úgyhogy a tévét sem lehetett nézni, és a családomat sem tudtam felhívni. Egyszerűen haza akartam menni.”

Ez 2017 januárjában volt. Végül persze meggyőzték, hogy maradjon. Azóta eltelt majdnem három év, Robertson pedig már a negyedik idényére készül, immár az I-League, az indiai labdarúgó bajnokság első osztályában. Volt idejük bemelegíteni: az évadot több héttel elhalasztották, vagyis négy hónap nyári szünetet kaptak. Tizennégy felkészülési meccset játszottak, de ez semmi ahhoz képest, amivel Robertsonnak szembe kell néznie, amióta a világ egyik legveszélyesebb államában kapott állást.

A teljes riportot elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Laros Duarte a spanyolok ellen készül; Hamilton első Ferrari-sikere

E-újság
48 perce

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
2026.06.13. 00:05

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Lenny Joseph Fradi-cipőben játszik a vb-n; Veszprém: 30!

E-újság
2026.06.02. 23:45

A döntők királyának, Luis Enriquének a határ a csillagos ég; Így is félig teli a pohár az Arsenalnál

E-újság
2026.05.31. 23:19

Paul Shaw: Ez minden idők legerősebb Arsenal-kerete; Feczkó Tamás: Elköszönni sem tudtam

E-újság
2026.05.27. 23:07

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2026.05.22. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25
Ezek is érdekelhetik