Felkészülés: hatalmas bombával nyertek a brazilok Bécsben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.18. 21:02
null
Okotie nehezen tagadhatná le, hogy „Isten keze” gólt szerzett (Fotó: Reuters)
Brazília labdarúgó-válogatottja David Luiz és Roberto Firmino góljának köszönhetően 2–1-re győzött Bécsben Ausztria ellen. Dunga csapata a világbajnokság óta százszázalékos – igaz, most gólt kapott. A brazilok „nullázós” szériáját tizenegyesből Aleksandar Dragovic törte meg.

Ausztria még sosem győzte le válogatott mérkőzésen Brazíliát, de úgy nyitott, hogy ennek a sorozatnak szeretne véget vetni még kedden. A Práter ötvenezres közönsége igen jó osztrák kezdést láthatott: a nagyon agresszívan fellépő hazai csapat már húsz másodperc után kiharcolt egy szögletet, hogy aztán a 6. percben megrezdüljön a brazil háló – más kérdés, hogy Rubin Okotie kézzel talált be, így aztán a gólt ünneplők visszaülhettek. Az 1860 Münchenben játszó csatár röplabdás mozdulattal, két kézzel továbbította a hálóba a labdát egy megérdemelt sárga lapért cserébe.

A braziloknak harminchárom percig tartott, míg munkát tudtak adni Robert Almernek, ám az osztrák kapus simán védte Oscar lövését – a meglehetősen ötlettelen selecao nagy helyzet nélkül zárta az első félidőt.

A második félidőre egy osztrák kapuscserén kívül sok minden nem változott, a két csapat a 64. percig veszélytelen játékkal múlatta az időt. Akkor viszont Oscar tökéletesen adott középre egy szögletet, David Luiz túlugrotta emberét, és a kapuba fejelt, hiába próbált tisztázni egy osztrák védő a gólvonalon. A hazaiak szabálytalanságot reklamáltak, mindhiába.

Az osztrák válasz a 74. percben érkezett, Weimann kiharcolt, Aleksandar Dragovic pedig higgadtan gólra váltott egy tizenegyest. Ez volt az első gól, amelyet Brazília a nyári világbajnokság (és Dunga újbóli kinevezése) óta kapott! A hazai öröm egészen a 83. percig tartott, amikor a csereként beálló Roberto Firmino irdatlan nagy gólt lőtt a bal fölsőbe a tizenhatoson kívülről – a borzalmasan erős lövést nem háríthatta „Rambo" Özcan. A bomba el is döntötte a mérkőzést: Ausztria továbbra is nyeretlen Brazília ellen, Dunga csapata bevette Bécset. A selecao a világbajnokság óta mind a hat mérkőzését megnyerte.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AUSZTRIA–BRAZÍLIA 1–2
(0–0)
Bécs, Ernst Happel Stadion
Ausztria: Almer (Özcan, a szünetben) – Klein, Fuchs, Dragovic, Hinteregger – Kavlak, Ilsanker – Harnik (Prödl, 88.), Junuzovic (Weimann, 72.), Arnautovic (Ulmer, 77.) – Okotie (Sabitzer, 53.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
Brazília: Diego Alves – Danilo, Miranda (Thiago Silva, 28.), David Luiz, Filipe Luis – Fernandinho (Casemiro, 82.), Luiz Gustavo – Willian (Douglas Costa, 63.), Oscar (Fred, 77.), Neymar (Marquinhos, 92.) – Luiz Adriano (Firmino, 62.). Szövetségi kapitány: Dunga
Gólszerző: Dragovic (75. – 11-esből), ill. David Luiz (64.), Firmino (83.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntés a 92. percben, az emberhátrányban játszó Tottenham legyőzte a Chelsea-t

Minden más foci
2026.08.01. 13:45

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55