Felkészülés: a portugálok CR nélkül is legyűrték az olaszokat

Vágólapra másolva!
2015.06.16. 22:23
null
A portugálok sikerrel a hátuk mögött utazhatnak nyaralni (Fotó: Action Images)
Portugália felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte az olasz labdarúgó-válogatottat. A találkozó egyetlen találatát Éder szerezte, a legfájóbb sérülést pedig Fábio Coentrao gyűjtötte be.

A két nemzeti együttes közül Portugália várhatta vidámabban a „szezonzárót”, hiszen az Örményország elleni sikerrel a 2016-os Eb-selejtezősorozat I-csoportjának élén maradt, Olaszországnak azonban csak egy döntetlenre futotta Horvátország ellen, így továbbra is a H-jelű hatos második pozícióját foglalja el.

TART A GÖRÖG ÁTOK
A magyar labdarúgó-válogatottal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő görög válogatott felkészülési mérkőzésen 0–0-s döntetlent játszott Lengyelországgal, így zsinórban kilencedik találkozóján hagyta el a pályát nyeretlenül.

A portugálok legnagyobb klasszisa, Cristiano Ronaldo már megkezdte nyaralását, így ő nem léphetett pályára, a találkozó azonban így sem maradt sztárok nélkül.

Túl az Eb-selejtezőkön már csak egy svájci felkészülési találkozója maradt a nyári szünet előtt a két csapatnak, és ahogy az várható volt, a fél lábbal a tengerben hűsölő futballisták nem erőltették meg magukat, egy-egy jó passzra is hosszú perceket kellett várni a kezdőrúgást követően.

Az első említésre méltó helyzetet a 21. percben láthatták a szurkolók Svájcban. Ekkor a válogatott mezét harmadszorra felöltő, a Genoában futballozó Andrea Bertolacci bombázott, lökete azonban csak súrolta a kapufát.

Az első félidő derekán jött, amitől mindenki tart az ilyen mérkőzéseknél: egy csúnya sérülés. A Real Madrid bekkje, Fabio Coentrao maradt a földön, miután meghúzódott a combizma.

A portugál az ápolás után sem tudta folytatni, láthatóan nagy fájdalmai voltak, le is kellett cserélni. A blancók most aggódhatnak, hiszen egyelőre nem tudni, mekkora a baj, de könnyen lehet, hogy a nyári túráról is lemaradhat a bekk.

A szünetben csupán a portugálok cseréltek, a változtatások pedig felpörgették a csapatot, amely az 52. percben Éder találatával előnybe került: a Bragában futballozó csatár Quaresma külsővel tekert csavarására érkezett középen tökéletesen (0–1).

A folytatásban már többnyire a cserékről szólt a találkozó.

Darmian így is talpra ugrasztotta a nézőket, életerős lökete azonban elsuhant a kapufa mellett. Maradt tehát a 0–1, így a portugálok örülhettek – bár az eredmény miatt vélhetően egyetlen olasz sem fog sírva fakadni másnap a napernyő alatt…

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0)

Stade de Geneve, Carouge. V: Studer (svájci)
OLASZORSZÁG: Sirigu – Darmian, Ranocchia, Bonucci, De Sciglio (Pasqual, 73.) – Soriano (Vazquez, 58.), Pirlo, Bertolacci (Parolo, 76.) – Candreva (Gabbiadini, 65.), Immobile (Matri, 73.), El Shaarawy (Sansone, 68.). Szövetségi kapitány: Antonio Conte
PORTUGÁLIA: Beto – Vierinha, B. Alves (Carrico, 59.), Fonte, Coentrao (Eliseu, 24.) – Moutinho, Pereira, Tiago – Quaresma (Pizzi, 86.), Éder, Varela (Nani, 76.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
G: Éder (52.)

LENGYELORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 0–0
Gdansk. V:
Bieri (svájci)
LENGYELORSZÁG: Boruc (Szczesny, a szünetben) – Thiago Cionek, Glik, Pazdan, Komorowski – Borysiuk (Szukala, 86.), Linetty (Maczynski, 60.) – Blaszczykowski (Peszko, 60.), Zielinski (Mila, 60.), Grosicki – Milik ((Rybus, 78.). Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
GÖRÖGORSZÁG: Kapino (Vellidisz, 93.) – Sztafilidisz, Papasztathopulosz (Tavlaridisz, a szünetben), Morasz, Vintra – Kacuranisz (Szamarisz, 93.), Ciolisz – Tahcidisz, Ninisz (Fetfacidfisz, 71.), Funtasz (Kolovosz, 77.) – Karelisz (Mitroglu, 60.). Szövetségi kapitány: Sergio Markarián

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik