Felkészülés: az argentinok legyűrték Rómában az olaszokat

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 22:44
null
Higuaín Rómában is jelezte: jó lesz rá figyelni a Serie A-ban is (Fotó: Reuters)
Felkészülési mérkőzésen az argentin labdarúgó-válogatott Rómában egygólos győzelmet aratott a házigazda olasz együttes ellen. A találkozó hőse a pályafutását nyártól éppen Olaszországban folytató Gonzalo Higuaín volt, a nápolyiak légiósa gólja után gólpasszt is elkönyvelhetett.




A mérkőzés felvezetésében kiemelt szerepet kapott a két csapat veretes futballmúltja, még inkább a Ferenc pápánál tett látogatás, illetve az, hogy a két válogatott legnagyobb ásza, Mario Balotelli, illetve Lionel Messi egyaránt sérülés miatt hiányzott a pályáról. De volt rajtuk kívül is maródi, az olaszoknál Andrea Barzaglira, az argentinoknál Sergio Agüeróra nem számíthatott a kapitány. A figyelem így leginkább arra a Gonzalo Higuaínra összpontosult, aki immár a Serie A-t erősíti, tekintve, hogy a Napoliba igazolt a nyáron. Rajta kívül az argentin kezdőben még hatan érkeztek az olasz élvonalból.

Jó iramban, de visszafogott hangulatban kezdődött a mérkőzés (sok volt az üres szék), amelyen kidomborodott annak felkészülési jellege. Szinte már barátságosan kergették egymást a pálya középső részén a felek, sok volt a hiba, kevés az ütközés, a kapuk mellett azok előterei sem forogtak veszélyben. A játékban picit többet mutató, rendezettebb sorokkal felálló dél-amerikaiak az első félidő közepén szereztek vezetést. A 21. percben madridi fílingje volt a találatnak: Ángel di María a jobbösszekötő helyéről a bal oldalon üresen árválkodó Higuaínhoz passzolt, aki befelé mozgott, egy lövőcsellel két olasz védőt csapott be, majd immár középről védhetetlen bombát eresztett meg (0–1).

Az olaszok tudtak váltani, már a széleket is foglalkoztatták, nem csak középen erőlködtek, de hiába kerültek az argentin védelem mögé az oldalvonalaknál, a gólveszély nem volt benne a játékukban. A Candreva, Giaccherini, Osvaldo támadások kivitelezésével és befejezésével megbízott trió súlytalannak bizonyult, az argentin védők idővel hatástalanították a hazaiakat.

A szünetben érkező Éver Banegának ideje sem volt bemelegedni, máris gólt szerzett. A 49. percben a középpályás a jobb oldalon követte a bal oldali akciót, róla ugyanúgy megfeledkeztek az olasz védők, mint az első gólnál Higuaínról. Utóbbi ezúttal assziszttal jeleskedett, de az érdem Banegáé, aki a tizenhatosról, a jobbösszekötő helyéről szépen lőtte ki a kapu jobb oldalát (0–2). Az argentinok átadták a területet a hazaiaknak, akik a szünetbeli átszervezés után sem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel, illetve a labdával. A 61. percben Higuaín a szép számú argentin drukker vastapsa közepette hagyta el a pályát, és adta át a helyét Ezequiel Lavezzinek.

Az olaszok a 67. percben már ünnepelték a szépítést, de hiába. Alessandro Diamanti szabadrúgása a lécről pattant vissza, majd az ismétlésnél Alberto Aquilani talált a hálóba, többméteres lesről. A 75. percben Lorenzo Insigne aztán érvényes góllal lopta közelebb az olaszokat: a fiatal tehetség 25 méterről, a balösszekötő helyéről egy lecsorgót emelve tekert a kapu bal felső sarkába (1–2). A gól felpaprikázta a feleket, még inkább a hátralévő szűk idő, és olyan intenzitással estek egymásnak, mintha tétje is lett volna az összecsapásnak. Az olaszok ekkor vérszemet kaptak, de a dél-amerikaiak is veszélyesen kontráztak. Di María a hajrában pazar szóló után eldönthette volna a mérkőzést, ám a becserélt Federico Marchetti bravúrral védett. Miként Maxi Rodríguez lövésénél is látványosan és hasznosan vetődött, újabb góltól mentve meg övéit.



VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–ARGENTÍNA 1–2 (0–1)
Róma, Stadio Olimpico. V:
Stark (német)
OLASZORSZÁG:
Buffon (Marchetti, 54.) – Maggio (Cerci, 71.), De Rossi, Chiellini, Antonelli – Montolivo (Insigne, a szünetben), Verratti, Marchisio (Florenzi, a szünetben) – Candreva (Aquilani, a szünetben), Giaccherini (Diamanti, 54.) – Osvaldo. Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
ARGENTÍNA:
Andújar – Campagnaro, F. Fernández, Garay (Coloccini, 71.), Basanta – Di María (Álvarez, 81.), Mascherano (Rodríguez, 76.), Biglia – Lamela (Banega, a szünetben), Higuaín (Lavezzi, 61.), Palacio (A. Fernández, 88.). Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella
Gólszerző:
Insigne (75.), ill. Higuaín (21.), Banega (49.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik