Európai Szuperkupa: két magyar kisfiú rajza lesz a labdán

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 13:28
Két magyar, budapesti kisfiú rajza is helyet kap majd a 2020-as európai Szuperkupa hivatalos labdáján – számolt be róla az mlsz.hu.

„A 2020-as Szuperkupa-döntő hivatalos meccslabdáját olyan gyerekek rajza díszíti, akik az UEFA gyermekalapítványa által támogatott projektekben vesznek részt. A tíz rajz között van a két budapesti fiú munkája is” – olvasható az mlsz.hu-n. „A 2020-as Szuperkupa-döntő hivatalos meccslabdáját olyan gyerekek rajza díszíti, akik az UEFA gyermekalapítványa által támogatott projektekben vesznek részt. A tíz rajz között van a két budapesti fiú munkája is” – olvasható az mlsz.hu-n.

Két magyar kisfiú rajza is látható lesz a labdán, amivel a BL- és az El-győztes játszik majd (Fotó: mlsz.hu)
Két magyar kisfiú rajza is látható lesz a labdán, amivel a BL- és az El-győztes játszik majd (Fotó: mlsz.hu)

A 2020-as európai Szuperkupa-mérkőzést Portugáliában, az FC Porto stadionjában, az Estádio do Dragaóban játssza augusztus 12-én a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke választotta ki a labdára kerülő rajzokat (Fotó: mlsz.hu)
Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke választotta ki a labdára kerülő rajzokat (Fotó: mlsz.hu)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik