Eurofutball: a sírban találta meg a kupát a Sporting

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 22:05
A Sporting CP nyerte meg a labdarúgó Portugál Kupát, miután a vasárnapi döntőben 2–2-t követően tizenegyesekkel legyűrte a Bragát. Romániában a Steaua Bucuresti, Luxemburgban a Differdange sikerével zárult a helyi kupasorozat.

ROMÁNIA. A Román Kupa Bukarestben rendezett döntőjében – amely az elején a szurkolók pirotechnikai bemutatója miatt rövid időre félbeszakadt – a rekordgyőztes Steaua Bucuresti simán, 3–0-ra megverte az Universitatea Clujt, ezzel négy év után először, fennállása során 22. alkalommal elhódította a trófeát.ROMÁNIA. A Román Kupa Bukarestben rendezett döntőjében – amely az elején a szurkolók pirotechnikai bemutatója miatt rövid időre félbeszakadt – a rekordgyőztes Steaua Bucuresti simán, 3–0-ra megverte az Universitatea Clujt, ezzel négy év után először, fennállása során 22. alkalommal elhódította a trófeát.

A Steaua tizennyolc év után duplázott ismét, hiszen a bajnokságot is megnyerte. Sőt, begyűjtötte az első ízben kiírt Ligakupát is, tehát a 2014–2015-ös szezonban triplázott hazai fronton.

A kolozsvári együttes 1965 óta először jutott be a kupadöntőbe, de ezúttal nem sok sikerélményben lehetett része.

ROMÁN KUPA, DÖNTŐ
UNIVERSITATEA CLUJ–STEAUA BUCURESTI 0–3
Bukarest
G:
Popa (9., 53.), Rusescu (48.)

PORTUGÁLIA. A Braga a 15. perctől emberfórban játszott, Éder és Rafa Silva révén kétgólos előnyt szerzett, azt tartotta a 84. percig – és mégsem tudott nyerni. A bragai védelem nagyokat hibázott a végjátékban, és ezt előbb Iszlam Szlimani, majd a csereként beálló Fredy Montero kihasználta. A hosszabbításban nem esett gól, a tizenegyeseket pedig a lisszaboniak bírták jobban idegekkel Rui Patrício kapussal az élen.

A története második kupagyőzelmére hajtó, de azt elszalasztó Bragában nem lépett pályára a korábban a Videotonban futballozó zöld-foki-szigeteki támadó, Zé Luis.

A Sporting 16. alkalommal hódította el a kupát – 2008 óta először –, ezzel utolérte a Portót, és immár holtversenyben üldözik a portugál örökranglistát vezető Benficát (25).

PORTUGÁL KUPA, DÖNTŐ
SPORTING CP–SPORTING BRAGA 2–2 (0–2, 2–2, 2–2) – TIZENEGYESEKKEL 3–1
Oeiras
G:
Szlimani (84.), Montero (92.), ill. Éder (16. – 11-esből), Rafa Silva (25.)
K: Cédric (15.), ill. Mauro (115.)

Eurofutball: öngól, gól két perc alatt, majd kihagyta a 11-est

LUXEMBURG. Akárcsak tavaly, az idén is a Differdange nyerte meg az országos kupát, és akárcsak tavaly, ezúttal is a Dudelange ellen győzött a fináléban – ezúttal nem a rendes játékidőben, hanem tizenegyesekkel. A meccs embere Tom Siebenaler volt, aki két percen belül mindkét kapuba betalált – „igazi” gólja vicces volt, a félpálya közeléből előreívelt labdáját Jonathan Joubert, a válogatott kapusa szerencsétlenkedte a hálóba –, majd a tizenegyespárbajban a lécre bombázott. Szerencséjére ez végül nem került csapata győzelmébe.

A bajnokságban ezüstérmet szerző FC Differdange 03-nak ez a negyedik kupadiadala (2010, 2011, 2014, 2015); a luxemburgi örökranglistát egy már megszűnt klub, a Red Boys Differdange (15) vezeti.

LUXEMBURGI KUPA, DÖNTŐ
DIFFERDANGE–DUDELANGE 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – TIZENEGYESEKKEL 3–2
Luxembourg,
Josy Barthel Stadion, 2566 néző
G: Siebenaler (22.), ill. Siebenaler (20. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik