Eurofutball: elképesztő fordítás után a mennyben az Új Szentek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.03. 22:06
A walesi Llansantffraid-ym-Mechain és az angliai Oswestry település csapata, a The New Saints története harmadik duplázását könyvelhette el, miután parádés fordítás után megnyerte a Walesi Kupa szombati fináléját.

A bajnokságban a címét megvédő TNS a kupa fináléjában a pontvadászatot 7. helyen záró Aberystwyth Town ellen mérte össze az erejét Wrexhamben, és a 15. percre 2–0-s mínuszba került, miután Chris Venables duplázott. Sőt, az Új Szentek hátránya még a második játékrész derekára is megmaradt, majd a csereként beállt Greg Draper a 74. percben törte meg a jeget, és tizenegyesből betalált a kapuba. A támadó négy perccel később másodszor is beköszönt, az izgalmas hajrát pedig Michael Wilde döntötte el a 87. percben.

A TNS 1996, 2005 és 2012 után negyedszer ünnepelhet kupagyőzelmet.

Észak-Írországban hatodszor ért fel a kupasorozat csúcsára a Glenavon. Érdekesség, hogy a kupadöntőben két pocsék formában lévő csapat találkozott, hiszen a 2–1-es győzelmet arató lurganiekhez hasonlóan a vesztes fél, a Ballymena United is nyeretlen maradt a legutóbbi négy meccsén.

Fehéroroszországban tíz év után hódította el újra a kupát a Sahtyor Szoligorszk, amely az ukrán Artem Sztarhorodszkij 35. percben szerzett találatával nyert 1–0-ra a Nyeman Grodno ellen.

WALESI KUPA, DÖNTŐ
Aberystwyth Town–The New Saints 2–3 (2–0)

ÉSZAKÍR KUPA, DÖNTŐ
Ballymena United–Glenavon 1–2

FEHÉROROSZ KUPA, DÖNTŐ
Nyeman Grodno–Sahtyor Szoligorszk 0–1 (0–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik