Eurofutball: a horvát bajnokhoz igazolt a korábbi Fradi-védő

2018.05.29. 22:54
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot és a helyi kupát is megnyerő Dinamo Zagreb szerződtette a Ferencváros korábbi védőjét, Emir Dilavert.

A 27 éves bosnyák-osztrák kettős állampolgárságú védő tavaly nyáron igazolt a Lech Poznanhoz, ahol a lengyel bajnokság egyik legjobbjává nőtte ki magát.

A Ferencvárossal három Magyar Kupát és egy bajnoki címet szerző Dilaver négyéves szerződést kötött a BL második selejtezőkörében kezdő Dinamóval.

A zágrábi együttesnél nem lesz számára mindenki ismeretlen, hiszen a május 15-én kinevezett Nenad Bjelica 2016 augusztusa és 2018. május 10. között a Lech Poznant edzette.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és hogy a Dinamo mezét viselhetem a jövőben. Ez egy hatalmas klub, amit bizonyít az is, hogy duplázni tudott a szezonban. Köszönöm a vezetőségnek a belém fektetett bizalmat, próbálok a pályán rászolgálni erre” – mondta szerződésének aláírását követően.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04