Eurofutball: 25 éves edzővel szerezték meg a BL-kvótát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.14. 15:04
Zsinórban hetedik bajnokiját is megnyerte a Dila Gori, és a hátralevő két forduló eredményeitől függetlenül elhódította a grúz labdarúgó-bajnokság aranyérmét, azaz indulhat a Bajnokok Ligája nyári selejtezőjében.

A Szamtredia elleni 1–0-s győzelemmel a Dila megőrizte hatpontos előnyét a Dinamo Tbiliszi előtt, azaz legfeljebb pontazonosság állhat elő a két csapat között – és az egymás elleni eredmények következtében a Dila akkor is bajnok lenne.

A Gori városába való, 1949-ben alapított klub története első élvonalbeli bajnoki címét szerezte meg. Érdekesség, hogy Ucsa Szosziasvili személyében 25 éves vezetőedző vezette sikerre a csapatot.

„Mindenkinek szeretnék gratulálni, a játékosaim mellett a minket mindenhová elkísérő szurkolóinknak is – mondta az idény előtt kinevezett, korábban a Dinamo Tbiliszi második csapatánál és a Szamtrediánál dolgozó Szosziasvili. – Úgy tartják, ilyen szinten a rutin elengedhetetlen a sikerhez, de az én példám azt mutatja, más út is vezet a csúcs felé. Nem volt kétségem afelől, hogy képes vagyok élvonalbeli együttest irányítani, de azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy rögtön az első idényben bajnokok leszünk.”

A Dila a második fordulóban kapcsolódik be a Bajnokok Ligája selejtezőjébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik