Eurofutball: 13 évig bajnokok voltak, de ennek most vége

MTI, K. Zs.MTI, K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.11.25. 13:35
null
Diego Maradona tavaly nyáron Bresztben, Dinamo-címeres trikóban (Fotó: AFP)
A Dinamo Breszt nyerte meg a fehérorosz labdarúgó-bajnokságot, ami egyben azt is jelenti, hogy a hétvégén megszakadt a 13 éven át bajnok BATE nagy sorozata.

 

A boriszovi csapat eddig 15-ször nyerte meg a fehérorosz bajnokságot, 2006 óta sorozatban 13-szor – Európában ez az aranyhalmozó sorozat élt a legrégebben.

A Dinamo Breszt a klub története során először nyerte meg a fehérorosz bajnokságot, amihez természetesen a klub tiszteletbeli elnöke, Diego Maradona is gratulált.

Az 59 esztendős korábbi világklasszis az Instagramon előbb spanyolul gratulált a játékosoknak, a szurkolóknak, valamint a klub minden munkatársának, majd oroszul is hozzátette: „Gratulálok”.

A Dinamo Breszt tavaly májusban jelentette be, hogy az 1986-ban világbajnok Maradona három évig lesz elnök, és feladata a „stratégiai fejlesztés”, ám tevékenysége nagyrészt névleges maradt. Az argentin sztár főállásban hazájában, az élvonalbeli Club de Gimnasia y Esgrima La Plata vezetőedzőjeként dolgozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik