Eurofoci: a Portót elkapták, de a döntőben már a Benfica örült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 22:23
A bajnoki cím után Ligakupa-sikernek örülhetett a Benfica labdarúgócsapata Portugáliában. A fináléban az eredményjelző a 80. percben még 1–1-et mutatott, a Portót kiütő, a második félidőben tíz emberre fogyatkozó Maritimo azonban a hajrára szétesett, így a lisszaboni együttes a végén magához ragadta a vezetést, így a Ligakupában is elsőséget ünnepelhetett.

PORTUGÁLIA, LIGAKUPA
DÖNTŐ

Benfica–Maritimo 2–1PORTUGÁLIA, LIGAKUPA
DÖNTŐ

Benfica–Maritimo 2–1

OLASZORSZÁG

Újabb lépést tett a Serie A felé az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásának elődöntőjében a Vicenzát 1–0-ra legyőző Pescara. A „delfinek” történetük során hat szezont töltöttek az élvonalban, legutóbb a 2012–2013-as idényben kóstoltak bele a Serie A hangulatába.

Az elődöntő visszavágójára június másodikán kerül sor, a másik párharcban az Avellino a Bolognával harcol a fináléért, ott az első mérkőzésen egygólos előnyt szerzett a Bologna. A hazaiaknál Filkor Attila csak a kispadról nézte végig csapata vereségét.

OLASZORSZÁG, SERIE B
RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Pescara–Vicenza 1–0
Avellino–Bologna 0–1

NÉMETORSZÁG

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) rájátszásra kényszerülő 1860 München 0–0-s döntetlent játszott a harmadik ligából előrelépni akaró Holstein Kiellel, így az „oroszlánok” Münchenben, a visszavágón harcolhatják ki a másodosztályban indulás jogát.

Simon Krisztián a vendégeknél a kezdőcsapatban kapott helyet, azonban Torsten Fröhling vezetőedző már az 55. percben lehozta a magyar játékost.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Holstein Kiel–1860 München 0–0

SVÁJC

A svájci élvonalban a Sion és a Grasshoppers is magyar játékosa nélkül búcsúzott az idénytől. Vadócz Krisztián és Vanczák Vilmos csapata is vereséget szenvedett az utolsó fordulóban, a 10., kiesést jelentő hely azonban így is távol van mindkét együttestől.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
36. FORDULÓ

Aarau–Thun 3–2
Basel–St. Gallen 4–3
Luzern–Sion 3–0
Young Boys–Vaduz 2–1
Zürich–Grasshoppers 4–3

Az állás: 1. Basel 78 pont, 2. Young Boys 66 pont, 3. Thun 52 pont

ROMÁNIA

Pörgősre, kiszámíthatatlanra és néhol kaotikusra sikeredett a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Liga I) utolsó fordulójának első pénteki találkozója, a 4–4-re végződő Botosani–Viitorul bajnoki.

A Botosani–Viitorul találkozón a vendégek vezetőedzője, a legendás Gheorghe Hagi a kezdőcsapatba nevezte fiát, Ianist is, aki meghálálta a bizalmat, és a második félidőben megzörgette a hálót.

ROMÁNIA, LIGA I
34. FORDULÓ

Botosani–Viitorul 4–4
Dinamo Bucuresti–Astra 0–2

A bajnokság állása: 1. Steaua Bucuresti 71 pont, 2. ASA Targu Mures 68, 3. CFR Cluj 57

TÖRÖKORSZÁG, SUPER LIG
34. FORDULÓ
Erciyesspor–Kardemir Karabuk 4–3
Besiktas–Genclerbirligi 2–1
Eskisehirspor–Akhisar Genclik Spor 1–3

Az állás:
1. Galatasaray 76 pont, 2. Fenerbahce 71 pont, 3. Besiktas 69 pont

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
36. FORDULÓ

RNK Split–Hajduk Split 1–1
Dinamo Zagreb–Rijeka 4–0

Az állás: 1. Dinamo Zagreb 88 pont, 2. Rijeka 75 pont, 3. Hajduk Split 50 pont

ALBÁNIA, ALBÁN KUPA
DÖNTŐ

Kukesi–Laci 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik