Eurofoci: ezren sem laknak a faluban, feljutottak az élvonalba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 19:08
null
Feljutottak! (Forrás: Bild)
Történelmi újoncot avat a 2015–2016-os szezonban a lengyel labdarúgás élvonala, az Ekstraklasa. Egy mindössze 750 lelket számláló falu, Nieciecza csapata feljutott az első osztályba.

 

 

Az 1922-ben alapított Termalica Bruk-Bet Nieciecza 2007-ben még a hatodosztályban szerepelt, a 2010–2011-es szezonban már a második vonal tagja volt. Még öt szezont követően, 2015-ben sikerült a feljutás az élvonalba. A lengyel labdarúgás történetében ilyen alacsony lélekszámú önkormányzati települést és csapatát még nem regisztráltak az élvonalban.

A faluban csupán egyetlen főút van, két közért, egy temető, egy templom, egy iskola és sok-sok kukoricaföld.

A falu határa (Forrás: Bild)
A falu határa (Forrás: Bild)

A klub sikerei mögött egy helyi születésű építőipari vállalkozó, Krzysztof Witkowski áll, aki harminc év alatt virágzó üzletet épített fel (Bruk-Bet), amelyből kedvenc hobbijára, a labdarúgásra is rengeteget áldoz. Annyit, hogy évek alatt támogatásával az élvonalig vezette a falu csapatát.

A Nieciecza 2007-ben átadott stadionja (amelyet Witkowski szintén saját pénzéből építtetett) mindössze 2200 fő befogadására képes, ezt a feljutás örömére megduplázzák. Az átalakítás befejezéséig az együttes otthon is idegenben futballozik, 65 km-rel arrébb a Hutnik Kraków hatezres stadionjában.

A Nieciecza KS Stadion (Forrás: Eurosport)
A Nieciecza KS Stadion (Forrás: Eurosport)

A papíron nem elnökként, csak pártfogóként tevékenykedő Witkowski az élvonalbeli tagság kiharcolásával tovább szövögeti a kis falu nagy álmait, és idővel szeretnék megcélozni a nemzetközi szereplést is. A klub elnöki pozícióját az üzletember felesége, Danuta Witkowska tölti be, aki iskolaigazgatóként is dolgozik a faluban.

Krzysztof Witkowski és Danuta Witkowska (Forrás: Bild)
Krzysztof Witkowski és Danuta Witkowska (Forrás: Bild)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik