Eb 2020: Hollandia is lehet az egyik fél a budapesti nyolcaddöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 17:40
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette a 2020-as Európa-bajnokság menetrendjét. Eldőlt, melyik csoport győztese játssza Budapesten a nyolcaddöntőjét.

A Liverpoollal BL-döntőre készülő Virgil van Dijk 2020-ban Budapestre látogat? (Fotó: AFP)
A Liverpoollal BL-döntőre készülő Virgil van Dijk 2020-ban Budapestre látogat? (Fotó: AFP)
A Liverpoollal BL-döntőre készülő Virgil van Dijk 2020-ban Budapestre látogat? (Fotó: AFP)
A Liverpoollal BL-döntőre készülő Virgil van Dijk 2020-ban Budapestre látogat? (Fotó: AFP)
A Liverpoollal BL-döntőre készülő Virgil van Dijk 2020-ban Budapestre látogat? (Fotó: AFP)

 

 

Az már korábban ismert volt, hogy Budapest, azaz a Puskás Ferenc Stadion az F-csoport mérkőzéseinek Münchennel közösen ad otthont. Az UEFA úgy határozott, hogy amennyiben egy ország kvalifikálja magát a 2020-as tornára, legalább két csoportmeccsét hazai pályán játssza.

Most az is eldőlt, hogy a legjobb tizenhat között a C-csoport – melynek mérkőzéseit Amszterdamban és Romániában rendezik meg – győztese utazik Budapestre, ahol a négy legjobb csoportharmadik egyikével találkozik (a D-, az E- vagy az F-csoportból).

Így tehát, ha Hollandia vagy Románia kijut az Eb-re (előbbi a 2016-os tornáról lemaradt, a románok viszont ott voltak Franciaországban), és a C-csoport élén végez, Budapesten vívja nyolcaddöntős találkozóját.

A C-csoport győztesére Budapesten egy csoportharmadik vár a D, az E, vagy az F jelű négyesből. Ezen kvartettek házigazdái: Anglia, Skócia (D), Spanyolország, Írország (E), Németország, Magyarország (F).

Ezzel egyébként eldőlt, hogy az olasz, az azeri, az orosz és a dán válogatottat biztosan nem láthatjuk Budapesten játszani a 2020-as Eb-n.

A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását 2018. december 2-án tartják Dublinban. Az Eb-selejtezőket 2019 márciusa és novembere között játsszák. A torna nyitómérkőzését Rómában, a döntőjét Londonban rendezik.

A 2020-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTMECCSEINEK HÁZIGAZDÁI
A-csoport: Róma (Olaszország), Baki (Azerbajdzsán)
B-csoport: Szentpétervár (Oroszország), Koppenhága (Dánia)
C-csoport: Amszterdam (Hollandia), Bukarest (Románia)
D-csoport: London (Anglia), Glasgow (Skócia)
E-csoport: Bilbao (Spanyolország), Dublin (Írország)
F-csoport: München (Németország), Budapest (Magyarország)

A 2020-as Eb menetrendjéről készült infografikát nagy méretben ide kattintva megnézheti.

MLSZ on Twitter

Ahogy az ismert: 2020. június 16-án Budapesten Eb-csoportmérkőzésre kerül sor. Ma az is eldőlt, hogy az F-csoport három összecsapását követően (június 16., 20., 24.) a C-csoport győztese érkezik majd a június 28-i nyolcaddöntőbe a Puskás Ferenc Stadionba. #EURO2020Budapest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik