Eredmények: fél lábbal már a Serie A-ban volt, de kikapott a Lecce

2010.05.15. 00:29
Címkék
Továbbra sem tekinthető feljutónak a Lecce csapata az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. A Serie B listavezető együttese abban a tudatban léphetett pályára hazai pályán a forduló előtt harmadik helyen álló Cesena ellen, hogy ha győz, akkor ünnepelheti a feljutást, a fiesztára meg is volt az esély, ám végül elmaradt.

A lecceiek a hajráig őrizték korán megszerzett 1–0-s vezetésüket, ám Dominique Malonga a 80., majd a 83. percben is betalálta a vendégek részéről, így a hazai szurkolók csalódottan távozhattak a stadionból. A Cesena jelenleg ötpontos hátrányból követi a Leccét, és két ponttal előzi meg az eggyel kevesebb mérkőzést játszott Bresciát, a pontvadászatból ezen kívül még két forduló van hátra.

Spanyolországban a másodosztályú listavezető Real Sociedad hazai pályán nem tudott gólt lőni a találkozó végére nyolc főre fogyatkozó Castellónnak, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

Spanyolországban a másodosztályú listavezető Real Sociedad hazai pályán nem tudott gólt lőni a találkozó végére nyolc főre fogyatkozó Castellónnak, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

EREDMÉNYEK
ANGLIA, LEAGUE ONE (HARMADOSZTÁLY)
PLAYOFF A FELJUTÁSÉRT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Swindon Town–Charlton Athletic 2–1
 
NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2
A MÁSODOSZTÁLYÚ TAGSÁGÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ingolstadt–Hansa Rostock 1–0
 
OLASZORSZÁG, SERIE B
40. FORDULÓ
Lecce–Cesena 1–2
 
SPANYOLORSZÁG, SEGUNDA DIVISIÓN
37. FORDULÓ
Real Sociedad–Castellón 0–0
 
OROSZORSZÁG, PREMJER-LIGA
11. FORDULÓ
Krilja Szovjetov–Rosztov 1–2

 

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
4 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
4 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája