Emlékezés: négy Dárdai egy csapatban a véméndi tornán

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 17:05
null
Dárdaiék tornagyőztes csapata
Dárdai Pál többek között három fiával alkotott közös csapata nyerte meg Véménden a tavaly december 8-án elhunyt idősebb Dárdai Pál emlékére megrendezett futballtornát.

Ha valahol, Véménden méltóképp ápolják a hagyományokat. A Baranya megyei községben az ünnepi időszakhoz ugyanúgy hozzátartozik a futball, mint a karácsonyi halászlé, a bejgli vagy éppen az újévi lencse. A település évről évre remek hangulatú teremtornának ad otthont, nem csoda, hogy rendszeresen megtelik a csarnok. Nem volt ez másként az idén sem az 1951. május 9-én Véménden született, tavaly december 8-án elhunyt idősebb Dárdai Pál emlékére megrendezett tornán.

A nyolccsapatos mezőnynek ezúttal is tagja volt a Dárdai Team, és ha hozzátesszük, hogy a Herthát edző Dárdai Pál mellett mindhárom fia, az egyaránt a berlini klub kötelékébe tartozó Palkó, Márton és Bence is pályára lépett, aligha kell részleteznünk, melyik társaság sikerét hozta a viadal. Az illendőség kedvéért azért jegyezzük le: a döntőben a véméndi együttest győzték le Dárdaiék.

Vesztese persze nem volt a napnak, már csak azért sem, mert ahány Hertha-mez volt Dárdai Pálnál, szétosztotta a nézők között. Folytatás jövőre – a hagyományok szellemében.

Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
11 órája

Sztárok jöttek össze Fülöp Márton emlékére

Labdarúgó NB I
13 órája

Nagy védések a balatonarácsi Fülöp Márton-kapustáborban

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 08:52

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

Dárdai Pál szerint olyan teher szakadt Lőw Zsolt nyakába, hogy örül, ha másfél órát tud aludni

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:16

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik