Elrontotta a Real a Dortmund centenáriumát

Vágólapra másolva!
2009.08.19. 23:02
Címkék
Nem volt jó vendég a Real Madrid: öt góllal győzte le a századik születésnapját ünneplő Borussia Dortmundot az utolsó előtti felkészülési mérkőzésén. Már a harmadik percben megszerezték a vezetést a spanyolok, de igazán csak a második játékrészben léptek meg, ekkor már Hajnal Tamás is a pályán volt.

 

A Dortmund centenáriumán a Real Madrid tartotta az igazi gálát (Fotó: Reuters)
A Dortmund centenáriumán a Real Madrid tartotta az igazi gálát (Fotó: Reuters)

Már a harmadik percben megszerezte a vezetést a Real, amelyben helyet kapott minden új igazolás. Közülük is a brazil Kaká játszotta a főszerepet a gólban: kiváló ütemű sarkazása révén lépett ki Granero, majd a bal alsóba lőtt.

Több gól már nem esett az első félidőben, a másodikat ellenben megint egy gyors találattal kezdte a királyi gárda: Robben egy szöglet utáni kipattanót ágyúzott a kapuba.

Akár duplázhatott is volna a 73. percben a holland, de kiugrása után először a kapusba lőtte a labdát, másodszorra viszont már nem próbálkozott, hanem visszagurított az érkező Higuaínnak, akinek nem volt nehéz dolga a hálóba továbbítania.

Három perccel később megint Robben volt a főszereplő, őt buktatták a németek, a megítélt büntetőt pedig Kaká értékesítette. A hajrában még betalált Raúl is, fölényessé téve a sikert.

A második félidőben már Hajnal Tamás is a pályán volt, de ezúttal ő sem tudott segíteni a Dortmundnak, a 87. percben sárgát kapott.

BORUSSIA DORTMUND–REAL MADRID (0–5)

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Signal Iduna Park, Dortmund

Borussia Dortmund–Real Madrid 0–5

Borussia Dortmund: Weidenfeller (Ziegler, a szünetben) - Subotic (Bender, 50.) Santana (Hünemeier, 48), Dede (Schmelzer, 65), Koch (Owomoyela, a szünetben) - Kuba (Kringe, 50), Tinga (Hummels, a szünetben), Grobkreugz (Oztekin ,65), Sahin (Hajnal, 47.) - Rangelov (Zidan, 47.) Lucas Barrios (Valdez, 47.)

Real Madrid: Casillas - Albiol, Metzelder (Garay, 79.), Pepe, Marcelo (Drenthe, 79) - Lass, Xabi Alonso, Granero (Robben, a szünetben) - Cristiano Ronaldo, Kaká (Raúl, 78.), Benzema (Higuaín, 71).

Gólszerző: Granero 3., Robben 47., Higuaín 73., Kaká 76. – tizenegyesből, Raúl 89.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
4 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
4 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
5 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik